A város alapításakor a főtér rendeltetése az volt, hogy a Vasmű által kijelölt ipari városközpont mellett a közigazgatási, kulturális, társadalmi és reprezentációs események középpontja legyen. Annak ellenére, hogy a városépítés első évtizedében, az 1950-es években több mint 20 terv készült a városközpont rendezésére, egyetlen elképzelés sem valósult meg egységesen. A város két fő tengelyének kereszteződésében lévő főtér évtizedeken keresztül a politikai reprezentáció színtere volt, bár a felvonulások számára kezdettől fogva alkalmatlannak bizonyult. Az 1990-ben eltávolított Lenin-szobor helyén ma különböző fákból összeállított „zöld sziget” található. Ettől a különös alakzattól eltekintve üresség jellemzi a teret, melynek közéleti funkciója és szerepe egyszerre szűnt meg.
A Kortárs Művészeti Intézetben rendezett kiállításnak több célkitűzése van: egyfelől szeretnénk bemutatni és a kiállító művészekkel közösen megvitatni hasonló városi jelenségeket tallini, berlini, jereváni példákon keresztül, hogy rálátást nyerjünk ezeknek a – többnyire szocialista utópiák mentén létrejött – helyszíneknek múltjára, jelenére és jövőjére. Másfelől szeretnénk megfogalmazni a „hiányzó közép” lehetséges jelentéseit mind urbanisztikai, mind pszichológiai szempontból. A párbeszédre épülő kiállítás szintéziseként szeretnénk végül felkutatni és bemutatni azokat a helyi energiákat és potenciálokat, amelyek képesek (újra) megteremteni, megalkotni és dekonstruálni Dunaújváros központjait.
A kiállított munkákról:
A STEALTH.unlimited városkutatói, Ana Dzokic és Marc Neelen Open Futures – still here to be claimed (Nyitott jövők – amit még követelni lehet) című projektjükben a Balkán kilenc nyugati városában (Ljubljana, Zágráb, Újvidék, Belgrád, Skopje, Prihstina, Tirana, Podgorica, Szarajevó) található nagyméretű, üresen álló terekre fókuszálnak. Ezek a terek, amelyek általában a városközpontban találhatók és a reprezentáció szempontjából fontosak (voltak), olykor évtizedek óta változatlanok és még a posztszocialista átalakulás gyors tempója sem hatott rájuk. A kutatást illusztráló térkép és videó 35 városi helyszínt mutat be, melyek múltja, jelene és lehetséges jövője egy nagyméretű térképen bontakozik ki, valós és fiktív elbeszélési szálak mentén.
Napi sajtóhírekből és személyes megfigyelésekből táplálkozik Laura Horelli Karl-Marx-Allee – Kreschchatik című 2005-ös fotósorozata is, amely Kelet-Berlin és Kijev központi tengelyeit állítja egymás mellé. A finn származású, Berlinben élő művész flaneur módjára szabadon járja a várost, naplószerű feljegyzéseiben rögzítve az itt folytatott beszélgetéseket, a hétköznapi és a váratlan találkozásokat, valamint az átalakulás nyomait, melyet az aktuálpolitikai események hagynak a városi terekben.
Anu Pennanen Tallin projekt című fotó- és videósorozatában, amely 2004 és 2007 között készült, részben a művésszel együttműködő helyi fiatalok veszik át a narrátor szerepét. Az észt és orosz fiatalok hétköznapjait és társasági szokásait bemutató munka az eltérő nemzeti identitásból, a kulturális és politikai szimbólumok ellentmondásából, valamint a múlt és a jelen közötti átmenetből fakadó kérdéseket és feszültségeket járja körül. A fiatalokkal közösen kidolgozott forgatókönyv a mára megüresedett Linnahall Kulturális Központ és a jelenkori városfejlesztés részeként megépült Viru Keskus bevásárlóközpont környezetébe ágyazza be az elbeszélést.
A berlini bankleer csoport (Karin Kasböck és Christoph Leitner) a hatalom kiüresedett helyszíneivel, illetve a hatalom helyének meghatározásával foglalkozik Senki, semmi, soha című 2007-es installációjában. Isolde Charim, Chantal Mouffe, Ernesto Laclau, Claude Lefort, Oliver Marchart és Slavoj Zizek írásai ihlették azt az üres középpontot szimbolizáló szobrot kiegészítő videót, amely a ma üresen álló gorki Lenin Múzeum és a bontás fázisban lévő berlini Palast der Republik (Köztársasági Palota) esetét vizsgálja.
Ez utóbbi épület, melynek lebontása az elmúlt évek egyik legérdekesebb építészeti és kulturpolitikai vitáját váltotta ki, Nina Fischer és Maroan el Sani több műegyüttesének témája. A kiállításon bemutatott PDR-Weissbereich (KP-fehér részleg) az ún. Volkskammersaal tereibe enged betekintést. A rendszerváltás előtt és után egyaránt megközelíthetetlen kelet-német parlamenti ülési terem végleges eltűnése előtt, félig elbontott állapotban látható Fischer – el Sani fotóin és videójában.
Az átalakulásban lévő és bontás által veszélyeztetett városi terek képezik Vahram Aghasyan fotóinak témáját. A Jereván északi központjának átrendeződését és átértelmezését megfigyelő felvételek az örmény művész dunaújvárosi filmvetítésével és előadásával egészülnek ki novemberben.
A Városok központ nélkül című kiállítás, melynek megnyitója Weiner Tibor születésnapjára esik, egyben megemlékezés a város haladó szellemiségű főépítészére. A kiállítás november 23-án rendezett záróeseménye Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre Dunaújvárosi építészeti kalauz 1950-1960 című könyvének bemutatója, amely a Kortárs Művészeti Intézet gondozásában jelenik meg.