Léteznek nyomok valahol mozgásunk mentén, a talpunk alatt, az utcán. Arasznyi vonalkák és recék, apró körök, torz domborművek az aszfaltban. Töredezettek, csonkák, repedezettek. Első pillantásra ismeretlen eredetűek, talányosak, megfejthetetlenek. Ennek ellenére látható rajtuk, hogy egy különös, titokzatos nyelvi rendszerhez tartoznak, amit a tárgyak hoznak létre alaki és anyagi tulajdonságaikkal. Néha véletlenül, néha nem, de kivétel nélkül az emberi tevékenység függvényében. Hiszen a tárgyaknak nincs akaratuk vagy szándékuk. Nyomhagyó nyelvezetük spontán, kéretlenül alakul ki, de mégis az emberi kultúra részeként. […]
Aki először vet pillantást Tóth felvételeire, és nem ismeri azok eredetét, vélheti őket informel és absztrakt-geometrikus elemekből szerkesztett festményeknek. A síkba vetítve és környezetüktől elidegenítve az aszfalt-reliefek a magasművészet történelmi formakultúráját tükrözik vissza. […]
Tóth Gábor jelen fényképsorozatának első közreadásával bizonyos értelemben a magyar konceptművészet korai fejezetét is felidézzük. Az urbánus élettérben végzett vizuális jeltani kutatások ugyanis szerves részét alkotják a kor progresszív és expanzív művészetének
