Amikor a könyvet (a könyv testét) művészkönyvvé transzformálom, a „tárgy” műtárggyá válását hozom létre. Mindig a könyv két térbeli helyzetét veszem alapul, a zárt és a nyitott formát (egy-két esetben a kinyíló-bezáruló formát).
*
Két könyv
A tengerparton egy homokdunén hanyatt fekve a felhőket bámultam, úgy, mint gyerekkoromban a füves kertvégeken.1 A hullámok monoton ismétlődésének csendes zúgása nyugalmat árasztott. 2 Az idő feloldódott és hangulattá változott. 3 Napok, hetek, hónapok, évek teltek így el. Semmi nem változott, csak a felhők gomolyogtak untalanul.
Október tizenkettő, a metrónál, talán holnap, egy emelettel feljebb, . Alig hallhatóan szavakat véltem hallani. A hullámok morajlása egyre halkabbá vált, míg nem teljesen elnyomta a szavak zavaros zsongása. Bizonyossá vált, hogy nem képzelődöm, két karomat előre nyújtva, egy hirtelen mozdulattal fel akartam ülni, de ez csak a második elrugaszkodásra sikerült. A tenger hullámzó betűkből, szavakból, mondatokból, idézetekből állt össze. 4 Változatosan ismétlődő és végtelennek tűnő volt minden. A felhőformákból fehér lapok hullottak.
Távol, a szövegtengerparton, alig kivehetően valami közeledett. Amikor a kezemet a szemem fölé helyezve megpróbáltam a nap fényét kitakarni, hogy jobban lássak, az idő egy pillanatra megállt. De mint a filmeken a vágásnál, az a valami váratlanul jól beazonosítható közelségbe került. Ami közeledett, az két könyv volt jól kivehető részletekkel. Egy esterházy és egy művészkönyv lépegetett a hömpölygő betűtenger mellett. Testük a könyv, kezük-lábuk pedig ugyanolyan volt, mint Miki egéré. 5
Szeptember 11. még mindig sehol, ti tegyetek úgy, mintha azok lennétek, mi meg majd elhisszük, 1 x 1 az egy, 2 x 2 az kettő 6, fogj egy sétapálcát és légy vidám. 7
A két könyv szótlanul sétált, néha megálltak és a szövegtenger felé néztek. Amikor pár lépésnyire előttük egy erősebb sodrással a szavak lassan beszivárogtak a homokba, az esterházy-könyv megállt (a morajlás elcsendesült), majd megszólalt:
– Az én mondataimnak más a valósághoz való viszonya, majdnem, hogy fordított, mint ami normális. Nem leírom a valóság egy részét, és akkor ellenőrzöm magamat, hogy jól dolgoztam-e, hogy ezek a mondatok valóban leírják-e ezt a valóságot, hanem mondatokat eszkábálok, és a mondataim valóságát ellenőrzöm azon, hogy megnézem, van-e a világban olyan vész, amely megfelel ennek a leírásnak. Ez egy más viszony, amely lényegében azt állítja, hogy én csak a nyelvet tekintem valóságnak, és mindent nyelvnek tekintek. Vagy még inkább: az egyetlen dolog, amit komolyan veszek, az a nyelv. 8
Mielőtt még az esterházy-könyv befejezte volna a mondanivalóját, egy fehér lap változó irányú, hintázó mozgással egyre alacsonyabbra ereszkedett, és amikor már elérhető távolságban volt, a művészkönyv érte nyúlt. A papír ekkor egyik színből a másikba tűnt át, majd újra fehér lett. A művészkönyv egy papírhajót hajtogatott, a szövegtengerre rakta és megszólalt:
– Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy számoló bűvész. 1 x 1 volt a neve. Mikor számolt, akkor láthatatlanná vált. Hol volt, hol nem volt.
Tovább ballagtak. Alig felfedezhető mosoly volt az arcukon. Évek teltek el. A két könyv egyre távolodott. A nap lassan a horizonthoz ért, de mielőtt még végleg eltűnt volna, az idő egy pillanatra megállt, az esterházy- és a művészkönyv után nézett, majd újra ment tovább. 9
Évtizedek, évszázadok teltek el, de a nap nem jött fel többet. Sötétségbe merült minden és csak a szövegtenger zúgása hallatszott.
1 Amikor a füvek még fák voltak.
2 Amikor hallható a csend.
3 Amikor minden időtlenné válik.
4 A betű, mint forma.
5 Mickey Mouse Mitos.
6 A logikán alapuló matematika, miszerint, ha két azonos szám szorzata önmagát adja eredményül pl. 1 x 1 az egy, akkor 2 x 2 az kettő.
7 Köss a nyakkendődre csokrot komám.
8 Esterházy Péter szövege: Egy kékharisnya följegyzéseiből, 311. o.
9 Isteni az idő.