Fétis

Ha szemügyre vesszük Koncz András műveinek címét, kirajzolódik egy markáns – a concept art-ban gyökerező – gondolkodásmód. A címadási metódus gyakran használja az egyes szám első személy nyelvtani formáját.

Koncz művészetének minden lépésénél tettenérhető a politika, ami leginkább a szisztematikus tagadásban, ironikus művészi fricskáiban mutatkozik meg. Mindezen gesztusrendszerrel párhuzamot mutatnak életművének ugrásai, amelyek hűen tükrözik a környezeti, politikai változásokat.

A korai főiskolás években, 1974-1980 között a hazai neoavantgárd mozgalomhoz csatlakozva társaival megalapítják a Rózsa presszó művészeti körét. Itt a tiltottnak minősített concept art, happening és a transzformációs művészet nyelvrendszerét használva egy sajátos, befolyásoktól mentes, független művészetet hoznak létre. Ezen időszak művészeti médiuma a fotó, ami a dokumentáció eszköze, vagy mint a műfaj határait kereső önálló szubsztrátum jelenik meg.

A nyolcvanas évek politikai, környezeti lazulásával együtt a nemzetközi posztmodern művészet aktuális trendje a transzavantgarde Magyarországra is elért. Az Új szenzibilitás csoportosulás Koncz András művészetében is jelentős változást hozott. A fotót és a rajzot felváltotta a széles gesztusú, színeiben a komplementerekre építő dinamikus figuratív festészet. A posztmodern művészeti gondolkodást követve Koncz festészete is bővelkedik idézetekben, amely heroikus alakjainak környezetéül szolgál.

Az 1989-es politikai változás Koncz András festészetének megújulását hozta, amely időszak emblematikus jegye a francia barokk tapétaminta és a dán torna. A tapétaornamentika monoton extázisa és a dán torna lelkes dinamizmusa közötti feszültség egy semmivel össze nem téveszthető művészi nyelvet ad Koncz festészetének. A figura különböző léptékváltások segítségével felszabdalja a teret és így a befogadó vizuális lekövetését megzavarja. Ezen szándékolt művészi gesztussal Koncz rámutat a jelen új figurális festészetének egyik jellemző alaptételére. A tapétaminta demokratikus volta a hazai új demokrácia analógiájaként jelenik meg Koncz ironikus felhangokkal dolgozó művészetében.

1995 – 96-os római tartózkodását követően festészete elmozdul és inkább a művészet belső törvényeire összpontosítva, egy koncentrált, szintetizáló művészeti nyelvrendszert hoz létre. E nyelv sajátja az érzékiség és a művészi érzékenység párhuzamainak intuitív keresése, mellyel megragadja a művészetére oly jellemző és konceptuális alaptételként is értelmezett én-központúságot.