A férfi, egy gépészmérnök viszonylag messzire, elsősorban a közel-keletre utazott. A nő, akkoriban gyors- és gépíró meglehetősen részletesen számolt be az itthon eseményeiről. Ezek a levelek a messzi és a közeli, az ismert és az ismeretlen, a kapkodás és a nyugodtság beszámolói. Akkor, abban a pillanatban már lehetséges volt egy viszonylag direkt (időben rövid) kommunikáció, akár ilyen távolságban, földrészek között is.
Ez a kommunikáció mára sokkal gyorsabbá vált és emiatt nehezen tudjuk elképzelni az akkori életet. Abban az időszakban váltak láthatóvá a mostani ‘információs’ szokások gyökerei, de mára a régi levelezési sémák, elbeszélések elhasználódtak. Egyébként ezek a levelek részben szállodai levélpapírokon, félig transzparensként kerültek hozzám.
Engem ez a pillanat foglalkoztat, amivel szerintem a jelen, a mostani családi modellel, vásárlási szokásaival vagy a kommunikációs sémáival – legalábbis képi értelemben – csak az akkori pillanatokat felidézve válhat érhetővé.
Révész László László