A modernista design grafikai megoldásai idővel az elegancia és professzionalizmus stíluselemeivé váltak. A 60-as 70-es években megjelent az antidesign; a kritikai attitűd, és az underground szellemiség kifejezőeszközeként egyre többen szándékoltan amatőr, barkács megoldásokhoz fordultak.
Mára pedig az eredetileg politikai és társadalmi elkötelezettségből létrehozott design-megoldások szabadon felcserélhető stíluselemekké, marketing-eszközökké váltak, így a kritikai megközelítés a különböző vizuális nyelvek politikai dekódolásával és reflektált használatával juthat érvényre.
A projekt fókuszában a tipográfia áll, egy olyan vizuális nyelv, mely mind a design mind a képzőművészet területén értelmezhető. A kiállításon történeti és kortárs művek, projektek és kiadványok szerepelnek a design és a képzőművészet határterületéről három altéma köré csoportosítva: tipográfiai utópiák, antidesign, szubverzív design.
Tipográfiai utópiák
Bár a design és a tipográfia társadalomformáló politikai potenciáljába vetett hit elsősorban a konstruktivizmus történetileg behatárolt területén jelent meg, a „tipográfia, mint világ-konstruáló rendszer” megközelítést neo-avantgárd és kortárs művészeti projektek is tematizálják.
Anti- és parellel design
A tipográfia nullpontja a kézírás, vagy az írógéppel írt szöveg. A fénymásolt, tűzőgéppel összetuzött kiadványok nem pusztán kényszermegoldásként jelennek meg a kelet-európai neo-avantgárd művészek és szamizdat-kiadók tevékenységében, hanem az intézményeket képviselő „jó ízlés” és professzionalizmus elleni lázadásként mind politikai, mind művészetszociológiai, műkereskedelmi értelemben vett ellenzékiség rekvizitumaként.
Szubverzív design
Új vizuális nyelvek létrehozása mellett a kritikai design másik fontos eszköze a vizuális kultúra jelenségeinek, az esztétizált politikai fogásoknak reflektált kisajátítása, dekódolása, dekonstrukciója.