A Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán álló Horváth-ház nevezetes épület Pollack Mihály korai korszakából. Itt működött a Landerer és Heckenast nyomda, itt kosztolt és udvarolt Vörösmarty Mihály, itt rendeztette be Batthyány a miniszterelnöki hivatal és a Nemzetőrségi Haditanács irodáját 1848 áprilisában.
A Szép utcai kapubejárat boltíves felső szintjébe falazva itt volt nagyjából 60 négyzetméternyi műterme Halas Istvánnak 1970-től 1989-ig.
A fotók alapján ítélve különös tér lehetett: némelykor verőfényes padlás, máskor nyomott szuterén, zegzugos útvesztő, komor hodály, amely idővel a hatvanas évek végétől kezdődő alternatív csoportosulások egyik művészeti helyszíne lett.
A megelőző másfél-két évtized művészete és politikája között létrejött hallgatólagos egyezségeket, cinkosságokat és a szocialista esztétikai kánonokat fölmondó, ekkoriban felnőtté, alkotóvá váló nemzedéket a gyanakvó művészetpolitika igyekezett kiszorítani a nyilvános terekből, így sokan közülük új helyszíneket, új nyilvánosságot kerestek.
A szabadabb életforma eszmények és az experimentális művészetet jellemző markáns intézménykritikai attitűd, a vasfüggönyön innen és túl, a hivatalos tereken kívülre vitte az új kifejezésformákat.
A Halas-műterem a hetvenes, nyolcvanas évek Budapestjének alternatív művészeti topográfiájában jelentős pont volt, az itt megfordult emberek névsora valószínűleg kiadja a korszakról szóló kötet névmutatóját. Jelentős részben ők Halas fotográfiájának modelljei is.
A Bujkáló, rejtett önarckép című felvételen a műterembelső nem egyszerűen a tárgyalkotás tere, hanem egy adott történelmi pillanatra adott válaszok halmaza. A felületek, tárgyak gyűrött intenzitása és a tükörből szemező 33 éves művész a szubkulturális miliő és a benne élő személyiség portréja.
A közelmúlt életérzésének mai szellemi összefüggéseit keresve, a fényképet – szabad felhasználásra – pályakezdő művészek kezére adtuk. A látvány elemekre bontása és vizsgálata nyomán alkotott installáció az ő nézőpontjukból fogalmazza meg az említett időszak történetét.
A Kiscelli Múzeum reprezentatív barokk tere és a látszólag kuszán arranzsált műterem egymásba kapcsolása, valamint az összejátszott idősíkok révén az 1989 előtti alternatív művészeti szcénát a jelenben fogant, többszörösen reflexív nézőpontból értelmezzük.
A kiállítás az 1970-es, 1980-as évek alkotói korszakában készült Halas műveket új összefüggésbe ágyazva, a legutóbbi időkben készült munkákat pedig ama régi – közösségi helyként és kiállítótérként is működő – tér relációjában mutatja be.
B. Nagy Anikó
koncepció: B. Nagy Anikó, Boros Lorinc, Kovács Claudia, Opra Szabó Zsófia egyetemi hallgatók