A hatcsatornás hanginstalláció autóbalesetek történeteit dolgozza fel az elszenvedő személyekkel készített interjúk alapján, melyek szövegét végül három énekes előadásában, megzenésítve halljuk a kiállítótérben.
A Passzív Interjú jelen esetben olyan formára utal, ahol a történet a kérdező oldaláról, annak eldöntendő kérdéseiben fogalmazódik meg, a válaszok pedig „igen”-re és „nem”-re redukálódnak.
Az ütközésben meggyűrődött autó alapján két teljesen egyforma szobor készült, melyek az eredeti gépjármű egynegyed arányú, kicsinyített másolatai. A balesetben összetört autó formájának – mint egyszeri, egyedi formának – a lemásolása és megkettőzése, valamint a balesetek történetének eldöntendő kérdésekben történő megfogalmazása – rávilágítva az elkövetett hibák sorozatára – a véletlen létezését kérdőjelezi meg, pontosabban a véletlent is determináltnak tekintve az eleve elrendeltség lehetőségét veti fel.
Az összeomlás jelen esetben mint lassú pusztulás, megfeleltetése a katasztrofális pillanat emlékezés általi végletes lelassításának, mely így az időből kiszakadva önmaga megismételhető mementójává válik.
Közreműködők:
Hanna Szperalski (mezzoszoprán), Tobias Müller-Kopp (bariton), Franz Bühn (Kinderchor CANZONETTA Berlin), Sean Hunter Williams (szobrász), Volker Schaner – FufooFilm és Saturlight Studio Berlin (hangfelvétel)