Ahogyan portréciklusain, úgy ezeken a festett reliefjein is a bálványszerű, távolságtartó figurák helyébe fokozatosan a lélek finom rezdüléseit leképező, értelmet és érzelmeket sugárzó „mindennapi emberek” léptek; egyszerű, az élet nehézségeitől meggyötört, vagy épp sandán tekintő vidéki parasztemberek.
Gaál József kitartó és makacs művészi kutatásának origójában pontosan ugyanaz a kérdés áll, legyen szó életművében bármilyen stilisztikai változásról: ez pedig az állandó szakadatlan keresése. Saját hasonlatát idézve, a műalkotás folyamata leginkább egy hagyma rétegeihez hasonlatos: akkor kerül a művész a lényeget szimbolizáló gumóig, amikor a hagyma egymáshoz tapadó, de felfejthető rétegei sorban lehámlanak.
A magasztos katarzis helyét éppen ezért átvette a hétköznapi katarzis, az általános, örök érvényűnek vélt, univerzális konklúziók helyére pedig banális, esendő és mindennapi létérzések felkutatása került. Ami portréinak esetében intellektuális szempontból redukciónak tűnhet (nincsenek bonyolult, mitologikus-szimbolikus jelrendszerek, a ciklusok címei is leegyszerűsödtek), az stiláris szempontból a festészeti megoldások gazdagodásával járt.
Portréi ugyanis jóval szabadabban és oldottabban kezelik a felületet, lehetőséget teremtve a pillanatnyi impresszió és a gesztus gazdag kifejezőerejének kiaknázására.
Szabó Noémi