Szöllősi Géza provokatív művészete egyedülálló hangot üt meg a kortárs magyar képzőművészet testkánonában, ugyanakkor könnyedén beilleszthető a nemzetközi szcéna fősodrába, ahol már az idősebb generációk képviselői (Joel-Peter Witkin, Orlan, Cindy Sherman, Gottfried Helnwein, Andres Serrano stb.) megteremtették a rossz közérzet és horror kultúrájának posztmodern hagyományát a testábrázolásban.
Szöllősi számtalan műfajban képviselteti magát, de legkarakteresebb vállalkozása a 2003-ban elkezdett Hús-projekt, melyben nyers állati húsból varr össze emberi nemi szervek és portrék preparátumait szimuláló szobrokat.
Szöllősi épp e tárlattal egy időben vesz részt a prágai Galerie Rudolfinum Decadence Now! című nagyszabású kiállításán a fent említett világsztárok között. A projekt eredeti tervei szerint Szöllősi hússzobrai Prága mellett a brnoi House of Art páros kiállításán is szerepeltek volna Witkin fotóival, de Brno városának vezetősége váratlan politikai döntésével felülbírálta a kurátorok koncepcióját és visszavonta Szöllősi műveit a rendezvényről.
Ez a frissen elkészült kiállítási anyag kerül bemutatásra a Roham Galériában, amely független intézményként nincsen kitéve a cenzúra meg-megújuló, (adott esetben a politikai korrektség álcáját viselő) erőinek.
BMZ, azaz Baji Miklós Zoltán hasonlóan változatos munkásságában legemlékezetesebbek a body art körébe tartozó megmozdulásai és a bécsi akcionizmus, valamint a Hajas Tibor-féle hagyományt követő, ám a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetre reflektáló performanszai.
BMZ az a művész, aki elmondhatja, hogy szó szerint vásárra vitte a bőrét: a testére tetováltatta saját festményeinek motívumait, majd ezeket sebészi úton eltávolítatta és aukcióra bocsátotta. Ennek a korábbi projektnek (Emberbőr Árverés) tárgyi hagyatékai lesznek bemutatva néhány újabb, kínzóeszköznek beillő objekttel együtt, és azok a tablók, amelyek dokumentálják a művész önkéntes egyesülését a maga által épített Kasztrálógép könyörtelen konstrukciójával.
Szöllősi és BMZ munkái áthágják a kultúránkat alapvetően meghatározó, biztonságot jelentő szimbolikus rendet, összemosva a szex és halál, élő és élettelen, természetes és mesterséges közti határvonalat.
A két művész alkotói processzusa ellentétes irányból közelít: Szöllősi a nyers disznóhúst megszemélyesítve rekonstruálja szerelmeit, míg BMZ a saját testét idegeníti el személytelen objekté – kettőjük metódusának feszültségterében helyezkedik el a Roham Galéria kiállítása, amely a felnőtt korú nézők érdeklődésére számít, mindenekelőtt azokéra, akik nyitottak a kortárs vizuális kultúra tabukat döntő, radikálisabb megnyilvánulásaira.
Győrffy László