A fekete-fehér szinei, 2009
A projekt alapötletét korábbi camera obscura munkáim adták. Miközben a fotográfia alapvetően sokszorosító eljárás, a camera obscurával egyedi képek jönnek létre. A korábbi munkáim során használt cibachrom papír közvetlen exponálása pozitív, színes képet eredményezett, a most alkalmazott fekete-fehér papír pedig negatív képet ad.
Ahhoz, hogy a végső kép pozitív lehessen, a valóságnak kellene negatívnak lennie. Ezt a tér manipulálásával, a kép tárgyául választott műteremsarok átfestésével értem el. Szándékom a fekete-fehér fotó hitelességének elérése volt, ezért csak a színek tónusérteke számított, két egymástól nagyon eltérő szín a fekete-fehér képen tökéletesen egyforma tónusnak tűnhet. A camera obscura felvételeken túl, hagyományos színes képet is készítettem a helyszínről. Ezek a kettős képek – a színes és a fekete-fehér – mintegy értelmezve egymást, a kiállításon diptichonként jelennek meg.
A festéktől a fényig, 2009, video
‘A fekete-fehér színei’ helyszínén készült filmem eljátszik a kép negatív-pozitiv, illetve monokróm-színes viszonylataival. A mozdulatlan filmkamera a camera obscura helyére kerül. A nyitóképen a radiátor közelképe látható, majd lassan kinyílik a kép és láthatóvá válik az egész műteremsarok. A film itt ürességet, a csend melankolikus hangulatát árasztja, azonban ahogy lassan tovább nyílik a kép feltunnek a lámpák és deritők, a tér további be nem festett részletei. Amint a környezet lassan megjelenik a filmen képi zavar áll elő, hiszen a preparált műteremsarok negatívban jelenkezik.
Itt a zoom mozgása megáll és a film lassan átvált színesbe, ezzel újabb zavar keletkezik, hiszen most az kerül pozitív állásba a képen ami eddig negatív volt és az eddig teljesen normálisnak ható szobasarok vad, a valós tériviszonyokra nem is emlékeztető színekben pompázik. A kamera lassan ráközelit a sarokra és megáll abban a pozicióban amelyben csak a festett tér látható. A filmet a ventillátor és a lámpák transzformátorainak búgó, monoton hangja kiséri.
A hétköznapi szóhasználatban számtalan a fotgráfiától kölcsönzött fogalom létezik. A fekete és fehér vagy a negatív és pozitív viszonylata, a szín és színtelen metaforái. Ezeket a fotográfiából nyert jelentéseket szeretném visszahelyezni abba a kontextusba, ahonnan származnak: a fotográfiába.
Nagyítás, 2010
A video és a két fotó helyszínéül egy kert szolgál, mely Antonioni Nagyítás című filmjének parkjelenetét idézi. Az éjszakai jelenetben a kamera lassan végigpásztázza a kert egy részletét, amely végül egy átfestéssel és megvilágítással manipulált helyszínt mutat, mely a jelenet végén fekete-fehér negatívba fordul, ezzel az éjszakai jelenet nappali helyszínévé változik.
A fotográfia negatív-pozitiv relációjában az éjszaka a nappal negativ képe. Hogy ez mintegy észrevétlenül kerüljön a film szövetébe, a szines jelenet végén a kamera lassan ráközelít a manipulált heszínre és az éjszakai ég sötétjében áll meg, mely lassan világosodni kezd azt a benyomást keltve, mintha hajnalodna. Ezek után a jelet visszafelé lejátszva a helyszín nappali képének illúzióját kelti. Azonban a manipulált és nem manipulált kertrészletek együttes fekete-fehér és színes megjelenése zavart hoz létre. Mi a valós és mi az illúzió a képben? A mű a valóság képi reprezetációjáról vet fel kérdéseket.