Térinstallációik a mindennapi „belakott” tereink átalakítását, vagy más nézőpontba helyezését tűzik ki célul, vagyis a térbe érkezőnek új térélményt adnak, a tárgyak és személyek között szokatlan viszonyrendszert hoznak létre. Ez a nemzedék már mindennapi tapasztalatként éli meg a helyváltoztatást. A szomszédos kultúrák, országok megismerését is célzó ösztöndíjak, csere-rezidenciaprogramok az új környezetbe való beilleszkedést követeli meg tőlük, ami ösztönzően hat a gondolkodásukra az élettérrel való kapcsolatuk dinamizmusa folytán.
Pavla Sceranková az ideiglenes lakótereinkben érzett bizonytalanságunkat jeleníti meg szobasarok installációjában, ahol a felszeletelt fotelbe csak nagy óvatossággal lehet beleülni, s az olvasólámpa puzzle-ként darabolható fel és illeszthető össze. Videóin a helyváltoztatás merőben szokatlan módjait vonultatja fel, az utcán hatalmas fesztávú karosszérián mozgó kocsival közlekedik, vagy a kiállítótéren egy kétméteres átmérőjű kerékben lépked át. A kiállításon válogatást láthatunk a videóiból és térinstallációiból.
Szabó Ádám indiai útján hagyományos kézi technikával csomózott szőnyegből és helyi kismesterek bádogdobozából készített fali objektként funkcionáló tévéképernyőket. Ezek továbbgondolásával keletkeztek a laptop szobrok, melyek a mai ember agyának, testének nélkülözhetetlen kiterjesztéseivé váltak. Mindezek az élet monumentumaiként jelennek meg a kiállítótérben, amelyek eredetije a periférikus eszközeikkel ugyanúgy betöltik ma a mindennapi intim tereinket, mint a – jóslatok ellenére még mindig egzisztáló – könyvek, jegyzetfüzetek, vázlatok.
Dusan Zahoranský videóinstallációján madarakat látunk, amelyek valóságosnak tűnnek a belógatott villanyvezetéken ülve. A Mimikri fotósorozatban pedig a valóságot manipulálja a művész, mégpedig úgy, hogy az általa a nyilvános térbe kihelyezett látvány-kiegészítések sokkal természetesebbek a szemünknek, mint a lefotózott eredeti helyszín.