Foglyul ejtett idő

„Mi az idő? Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom. Ha azonban kérdezőnek kell magyaráznom, akkor nem tudom.” – fogalmazta meg Szent Ágoston.

A műalkotás nem más, mint az idő formája (G. Kubler), a jó műalkotás időkapszula, a forma és az esztétikum időkapszulája.

Minden mű egyrészt az idő egy lezárt, szerkesztett formája, másrészt azt az élményt nyújtja, hogy az időt visszafelé lássuk, újra értelmezzük, átalakítsuk, mert a befogadás révén fejezzük be a művet, megértéssel vagy meg nem értéssel, a magunk életére vonatkoztatva. A jelen tehát visszahat a múltra.

Alapvetően két időtípust különböztetünk meg, a lineáris és a ciklikus időt. A nyugati civilizáció időreprezentációja a lineáris, a múltból halad a jövő felé.

Sokan sokféleképpen írták le ezt a kettősséget, Claude-Lévi Strauss hideg-meleg társadalmakként említi, Erwin Panofsky Kronosz és Kairosz küzdelméről beszél. Kronosz a mennyiség, Kairosz a minőség, amikor különleges történik, ez az istenek ideje, ez jelképezi a nem folyamatosan múló, tehát ismétlődő, ciklikus, nem történelmi időt, mikor az ember az istenekéből teremtett magának időt, megtalálva és megteremtve benne önazonosságát, azt, amit művészetnek nevezünk.

Bergson időelmélete megkülönböztet egy objektív és egy szubjektív időt, a szubjektív időt tartamnak nevezi, ez a tartamnak nevezett szubjektív idő a teremtőképesség ideje, az erő, az életlendület, a felfokozott létezés ideje, melyet nehéz megvalósítani, mert a lineáris idő, az anyag ideje ellene dolgozik, de Bergson szerint élni annyit jelent, mint érvényesíteni szabadságunkat az anyag közegében.

Egyfajta idő és időtlenség ellentétpár ez, az idő, mint szabályozott, kötöttségekkel és kötelességekkel terhes közeg, az időtlenség pedig a szabadság, de egyszersmind a bomlás hordozó közege, az életet mederbe terelő téren és időn kívülre helyezodés állapota.

Az intellektus, a nyelv, a verbális logika a lineáris idő gyermeke, a művészet, az intuíció, a mélyebb valóság, az igazibb igazság viszont a tartamban születik.

Minden jó műalkotás foglyul ejti az időt, egyfajta örökkévalóság, egyesíti a múltat, a jelent és a jövőt.

Farkas Viola

Kiállító művészek: Babinszky Csilla, Bartus Ferenc, Bogdándi Zoltán Szultán, Christa Maatjens (Membrandt), Daradics Árpád, Dóra Attila, Elekes Károly, Ferenczi Károly (Omonymus), Hermann Zoltán, Kácser László, Krizbai Sándor, Nagy Zopán, Ocskay László, Pető Hunor, Szigeti Gábor Csongor, Ütő Gusztáv és Pető Barna