Tény, hogy a 35 év alatti generáció különleges helyet foglal el a művészeti életben. Ez a korcsoport karrierjének első évtizedében jár, ezért az alkotói koncepciók még változhatnak, a személyes aktivitás, a szerepvállalás is alakulhat, mindeközben e művészek által létrehozott alkotások előrevetítik, meghatározzák az elkövetkező évek művészeti szemléletét.
A művészek felvetései, még ha nem is mindig kapcsolhatók egymáshoz, a művészettörténet majd több év távlatából, a karrierek további alakulásának ismeretében fogja egy korszak meghatározóiként értelmezni ezeket a műveket.
Fontos szempontja volt a munkának, hogy – a művek jövőbe mutató szemlélete miatt – ne prekoncepciók és történeti folyamatok szerint formáljunk véleményt az alkotók magatartásáról, hanem engedjük, hogy a kiállítás koncepcióját maguk a művek alakítsák.
A festményekben, videókban és installációkban rejlő művészi elképzelést tehát értelmezhetjük úgy is, mint egy, a pályán néhány éve aktív művész részvételi szándékát a hazai és nemzetközi folyamatokban, az ott zajló eseményekre és jelenségekre is reflektálva, illetve értelmezhetjük úgy is, mint a művész életét meghatározó körülmények és inspirációk megjelenítését, melyet az alkotó a kortárs művészet kommunikációs nyelvén közvetít.
A két definíció között csak annyi a különbség, hogy az utóbbi nem meglévő kategóriák szerint próbálja meg a műveket interpretálni, hanem az alkotások sajátosságai alapján állítja fel az osztályozás szempontjait.
A kiállításra történő jelentkezés feltétele három egyszerű kérdés megválaszolása volt, amitől azt vártuk, hogy az alkotók maguk foglaljanak állást, határozzák meg saját helyüket a kortárs művészet jelenségei között, illetve fejtsék ki, mit tartanak a számukra legérdekesebb művészeti kérdésnek és megjelenítési módnak. A válaszoktól személyes reflexiót, őszinte pozíciókeresést vártunk, és a válaszok meg is fogalmazták ezek mozgatórugóit.
A válaszokban tükrözodő szemléletek ugyanis nagyobb csoportokba rendezhetők, amelyeket a Magyar Nemzeti Galériában három szekcióban mutatunk be. Ezek, mint egymáshoz kapcsolódó érdeklődési területek, a művészethez való hozzáállásban különíthetők el egymástól.
A Médium mindegy, legfontosabb az üzenet, a Napi rutin – az ember esendő és a Kísérleti egoizmus elnevezések a válaszokból származnak, igazolva azt, hogy a projektben a művészek válaszai határozták meg a kiállítás rendezési elveit.
A médium mindegy, legfontosabb az üzenet
A kortárs művészet folyamatosan szembesül azzal a gondolattal, hogy a művészi kifejezőeszközök (legyen az festészet vagy újabb, filmalapú alkotás) megválasztása jelentéssel bír. Mindegyik műfajnak megvan a maga hosszabb vagy rövidebb története, amelynek ismerete igen fontos akkor, amikor a művész arról dönt, hogy milyen anyagok és formák felhasználásával dolgozik.
Ebben a szekcióban olyan alkotókat ismerhetünk meg, akik kiemelt figyelmet fordítanak az alkalmazott technikák szerepére. Az itt látható alkotások a maguk kérdésfelvetéseivel és kísérleteivel lehetőséget teremtenek az újraértelmezésre: a festménytől az objektig olyan műveket állítottunk ki, amelyek üzenetében kiemelkedő szerepe van annak, hogy hogyan jelennek meg, mit ábrázolnak, és mit mondnak el arról a médiumról, amelyet alkotójuk használt.
Napi rutin – az ember esendő
E cím alatt olyan alkotók műveit mutatjuk be, akiknek a munkásságát a társadalmi és politikai kérdésekre adott reflexiók jellemzik. A napi aktualitásokat alkotásaikban összegző művészek – kritikus vagy leíró hangvételükkel – egy markáns oldalát mutatják a jelenleg aktuális művészeti magatartásformáknak.
A mindennapi problémák művészi feldolgozása azt a vágyat is kifejezi, hogy a mű közel kerüljön nézőjéhez, és hogy felismerjük: az alkotó élete egyáltalán nem különbözik a miénktől. A különbség csupán abban ragadható meg, hogy aki művészettel foglalkozik, megpróbálja a maga eszközeivel feldolgozni és közzétenni azokat a jelenségeket, amelyeket feszültségként vagy konfliktusként élünk meg.
A muvész a médiától eltérően értelmezi és közvetíti az eseményeket: személyes hangvétele és a részletekre fordított figyelme sokat segít abban, hogy megértsük a nézőpontok különbözőségét, ennek következményeit és a magatartásformák mögött rejlő felelősségvállalást.
Kísérleti egoizmus
A kortárs művészetben megerősödött az a tendencia, amely a szellemi és lélektani önmeghatározás módjait keresi. Ebben a kiállítási szekcióban a művek érzékeny megjelenéssel, személyes hangvétellel és egyéni megoldásokkal gondolkodtatnak el arról, hogy az alkotó – munkája folyamán – tekintheti-e kiindulópontnak saját világszemléletét, életérzését, ezzel olyan műveket létrehozva, amelyek épp e tulajdonságuk miatt közel állnak hozzánk, nézőkhöz.
Ezekben a művekben nagy szerepet kap a szépségről alkotott vélemény, és hogy a közvetített gondolat vagy érzés nem mindig feltétlenül megfogható vagy kimondható.
A három kategória, még ha a műalkotás más és más aspektusait járja is körül, mégis egyfajta szellemiséget képvisel. Ennek oka az, hogy e generáció igen tájékozott a világban zajló művészeti eseményekről, kialakult elképzelése van arról, hogy egy műtárgy milyen formai és tartalmi keretek között jöhet létre, és arról is, hogy a kortárs művészet hangvételében, nyelvezetében az európaiság, a nemzetközi értékrend lehet az iránymutató. Ez az alap lehet kiindulópontja a hazai művészet külföldi megismertetésének és sikerének, amit a bemutatott alkotók nemzetközi szereplései is visszaigazolnak.
A kiállítás címe tehát több jelentést sugall. Egyrészt arra utal, hogy a művek színvonalukkal és tartalmukkal magukért beszélnek, másrészt viszont arra a kényszerű helyzetre, amelyben a szervezet és tagjai kénytelenek saját érdekeik érvényesítéséért újabb és újabb stratégiákat felvetni és követni. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület számára a túlélés a tét, ezért kiemelkedő jelentőségű az idei tárlat: egy generáció bemutatkozása, egyben önmeghatározása saját maga és az őt körülvevő világ számára.
Petrányi Zsolt
http://magaertbeszel.blogspot.com