„Ha e képalkotó festőtechnika eredetét keressük, akkor azt elsősorban a II. világháború súlyos és megrázó élménye után, az egzisztencializmus és az individualizmus térnyerésével párhuzamosan, a ’40-es, -’50-es években kibontakozó amerikai absztrakt expresszionizmussal rokon nyugat-európai lírai absztrakció, informel (formátlan) és a tasizmus (foltfestészet) azon képviselői között kell keresnünk, akik előszeretettel használtak földet, homokot, tégla- vagy üvegport, gipszet, gittet, aszfaltot és műgyantaféleségeket (stb.) képeik speciális alapanyagainak elkészítéséhez. A lényeg tehát az egyénileg kikísérletezett „hautes pâtes”, a magasan, vastagon felpakolható, rétegzett festékpaszta vagy massza spontán, közvetlen, felszabadult, kifejező és meghökkentő alkalmazásában rejlett. Ezt az eljárási módot elsősorban Jean Fautrier, Jean Dubuffet és Antoni Tapies munkáival kapcsolatban szokás emlegetni.” – olvasható Novotny Tihamér tanulmányában (2010. Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely).
A társaság tagjainak anyaghasználatát és faktúrahatásait nézve, Novotny négyféle alapirányt jelöl ki: a vakolásos technikát használó művek, a festékanyagot vastag masszaként használó művek, a különféle anyagoknak és technikáknak a lehető legleszűkítettebb és legegyszerűbb értelemben vett tulajdonságait és adottságait firtató minimalista és konceptualista művek, és a modern tömegcivilizáció fogyasztói kultúrájának elhasznált tárgyaiból, legújabb kori termékhulladékaiból és anyagaiból táplálkozó kombinált művek.
„Szinte érezni – látni, tapintani, hallani, ízlelni, megszagolni lehet mindazt, amit a Matéria Társaság tagjai a létbe és a lét fölé hajolva, az életbe merülve és az életből merítve az anyagok nyelvén, viselkedésén, alkímiáján, szövetén és rétegein – az egyéni faktúrákon keresztül – egyenként és összességében megszólaltatni képesek. És a szólásra bírt anyagok egyenként és külön-külön is nagyon-nagyon beszédesek!”