Hiányzó sors

Az auschwitz-birkenaui haláltábor – bár nincsenek benne sírok – a történelem egyik legnagyobb temetője. Nincsenek benne sírok, sírfeliratok, pedig csak 1944-ben több százezer magyar zsidót deportáltak ide legyilkolni.

Közülük néhányan – a merészebbek? az elkeseredettebbek? a szívósabbak? a reménykedők? – lenyomatot hagytak létükről. Nem tudjuk, mennyi időt tölthettek el ezzel, de aprólékos munkával – napsütésben? esőben? sárban? szélben? – kicsi szöggel? hajcsattal? körömmel? fémdarabbal? üvegszilánkkal? kővel? – üzenetként? fohászként? imaként? sztéléként? – bevésték nevüket a Láger Siratófalába, Auschwitz-Birkenau tégláiba, vakolatába.

Írás a falban. Név, városnév, dátum, néha foglalkozás, néhol rabszám. Írás a falban, a nevek helyén pedig hiány a falban. Hiányzó folytonosság, hiányzó sors.

2004-ben találkoztam ezekkel a nevekkel először. Azóta keresem Őket, a barakkok külső és belső falain, a valamikori „szaunában”, konyhabelsőkben, padlásokon, kéménypilléreken, latrinákban. Sokan vannak.

Hiányzó folytonosság, hiányzó sors. Csak a hiányuk rajzolható meg. Így állítok nekik emléket.

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg a 11 falrészletet ábrázoló, frottázstechnikával készült mű.

Rajk László