Ami e különböző területekben közös: az agresszivitás, ahogyan küzdenek a dolgok a bennmaradásért. Képesek tudatunkra hangolódni, eszmerendszereket szülnek, testük gondolatból és érzésből áll.
Ahogyan a mémek (gondolati örökítők) harcolnak a fennmaradásért és kiszorítják azokat akik kevésbé tudnak alkalmazkodni, úgy a hallucinációs belső lények is alanyukra vannak utalva. Létük folytonossága érdekében saját dimenziójukba szippantják energiáikat és más lényekkel versengenek megmaradásukért a mindent átfogó hierarchia egy másik szintjén.
Az idea az, hogy e hatásnak vagyunk kiszolgáltatva. Szabadulásunk lehetőségei: az elengedés -annak belátása, hogy nem mi töltjük az egónkat-, a kiürítés és a csapda állítása.
A kiállítás központi eleme a falakon megjelenő -plotteresen kivágott- neuronhálózatot nagy méretben ábrázoló mintarendszer, melynek kusza struktúrái között jelennek meg a különböző tudományos tézisek, megjegyzések, fantáziák, kétkedések szövegképei.
Ebben a rendszerben kerül elhelyezésre egy hanginstalláció, ami egy expresszív előadású belső hang-monológ, melyet a hallgató – mint a lény által címzett alany – élhet át.
Kiállításra kerül még egy ködkamráról készített videó, ami vizuális analógiája lehet az elemi (szellemi, információs) részecskék ütközéseinek, egymásra hatásának, egymás kioltásának. A csapda egy neon-objekt formájában ölt alakot.
Komoróczky Tamás