A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás után Magyarországon a konceptuális művészet – ahogy a világ sok országában is – újra megjelent, és azóta egyre jelentősebbé, szerteágazóbbá válik. E visszatérés okai kevésbé a piac-kritikában, mint inkább a művészet reflektáltabbá válásában kereshetők, mely reflexió egyaránt vonatkozik a művészetre és arra a társadalomra, amelyben a művészetek és a művészek is élnek.
Az 1970 körül virágzó konceptuális művészet dematerializációs tendenciájával ellentétben az új konceptuális művészet igencsak materiális és vizuális; a „klasszikus” és az „új” tehát nem formai tekintetben hasonlítanak egymásra, hanem elméleti és kritikai attitűdjükben.
A kiállítás a neokonceptuális művészet átfogó, rendszeres bemutatására törekszik oly módon, hogy az a művek válogatása, elhelyezése és műfaji változatossága okán (köztük festmények, objektek, fotográfiák, installációk, printek, videók és szöveges munkák egyaránt lesznek) vizuális élvezet forrása is legyen.
A kiállítás a konceptuális művészet jellemző műveiből válogat, olyanokat, amik az adott korszakban kitűnő választ adnak a felvetődő kérdésekre, illetve maguk is provokatívak, ugyanakkor árnyalt képet adnak témájukról illetve problémakörükről. Ezek a társadalmi kérdésektől (történelem, gazdaság, politika, háború, szegénység, intézmények, kultúrakritika, emberi kapcsolatok, testpolitika) az identitás-kérdéseken (művészi, etnikai, társadalmi-nemi) és a művészet mibenlétének, helyzetének vizsgálatán át (a művészet definíciója, a befogadás, eredetiség, reflexió a művészettörténetre, múzeum, a művészet és gazdaság viszonya) a filozófiai témákig (megismerés, percepció, gondolkodás emlékezet, idő, metafizika) ívelnek.
Némi történelmi perspektíva felvillantása céljából a kiállítás az elmúlt két évtized konceptuális munkái mellett néhány klasszikus és posztkonceptuális alkotást is bemutat, miközben ott a legfrissebb gondolatokkal, a legújabb alkotásokkal is lehet találkozni.
A kiállításra a következő művészek munkáiból válogatunk
Asztalos Zsolt, Baglyas Erika és Baglyas Gyuri, Bak Imre, Bakos Gábor, Benczúr Emese, Beöthy Balázs, Big Hope (Erhardt Miklós és Dominic Hislop), Birkás Ákos, Borsos Lőrinc, Chilf Mária, Csákány István, Csontó Lajos, Csörgő Attila, Drozdik Orshi, Elek István (Kada), El-Hassan Róza, Előd Ágnes, Eperjesi Ágnes, Erdély Miklós, Esterházy Marcell, Fábián Noémi, Fogarasi Andreas, Gáyor Tibor, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Gőbölyös Luca, Gulyás Gyula, Gyenis Tibor, Hajas Tibor, Halász Károly, Haris László, Jovánovics György, Kaszás Tamás és Loránt Anikó, Kele Judit, Keserue Zsolt, Khoór Lilla, Kis Varsó (Havas Bálint és Gálik András), Kisspál Szabolcs, Koncz Ezredes, Koronczi Endre, Korponovics Roland, Lakner Antal, Maurer Dóra, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Németh Hajnal, Németh Ilona, Pacsika Rudolf, Pauer Gyula, Pető Hunor, Pinczehelyi Sándor, Rácz Márta, Seres Szilvia, Sugár János, Szabics Ágnes, Szabó Ádám, Szabó Ágnes, Szabó Dezső, Szabó Eszter Ágnes, Szacsva y Pál, SZ.A.F. (Fischer Judit, Mécs Miklós et al.), Szegedy-Maszák Zoltán, Szemző Zsófia, Szenes Zsuzsa, Tarr Hajnalka, Tót Endre, Tóth Gábor, Türk Péter, Várnagy Tibor, Várnai Gyula, Vincze Ottó, Weber Imre.
Konceptualizmus ma
Konceptuális művészet Magyarországon a kilencvenes évek elejétől
2013. március 15. – június 2.
MegnyitóOpening: 2013. március 14. 18:00