Idővonal. A gondolat röpte

Az önéletrajzszerű Idővonal című kiállítása harminc év távlatából reflektál a megélt szubjektív idő, fény- és árnyoldalaira, a család, a kiszolgáltatottság és a művészi szabadság emlékezetével.

Műfaját tekintve assemblage /installáció. A tárlaton falra írott szövegben és az egyes időpontokhoz kapcsolva az akkor készült művekben kísérhetjük nyomon egy művészpálya gyötrelmesen nehéz alakulását hely és politika szorításában.

Az utóbbi éveit így jellemzi az alkotó: „Ami ebben az időszakban a fentiek ellenére mégis jónak bizonyult, az a dolgaim elméleti higiéniája. Így jöttem rá arra, hogy munkáim többségének a témája az emlékezés és a szerepköre a művészet terapeutikus funkciója. Az elméleti kutatásom óta tudatosult bennem, hogy az emlékezés problémája mint érzelmi motiváció általában megelőzte a gyakorlati tevékenységemet. Ha most utólag visszagondolok, meg kell állapítanom, hogy általában volt a folyamatban valamilyen giccshordozó kiindulópont, egy kép, egy fénykép, egy tárgy vagy tárgyegyüttes, amely többnyire izgalomba hozott. Ekkor elindult a tudatos tartalomfeltöltő játék – nevezhetjük készítési folyamatnak is –, amely igénybe vette az emlékezés bizonyos típusát. Ezek azok a részletek melyek Fülep Lajos a művészetre vonatkoztatva ’másként mondhatatlannak’ nevezett, amelyek a lélektan bugyraiba terelné a diskurzust.”