„1956-ban, a Képzőművészeti Főiskola hallgatójának, Molnár Sándor festőnövendéknek egy antikváriumban sikerült megszereznie három könyvet: egy Kandinszkijról, egy Mondrianról és egy, a kubizmusról szóló művet, melyek hatására teljesen átértékelni kényszerült addigi ismereteit és művészetfelfogását, mely elsősorban az impresszionizmus és a poszt-impresszionizmus (Renoir, Van Gogh, Cézanne) tanulmányozásán alapult. Festői gyakorlatában megkísérelte rekonstruálni a kubista formateremtés gyakorlatát: a kezdetek látványt felbontó analízisét, majd a későbbi (saját munkálkodásában azonban az előbbivel párhuzamosan zajló), az összefoglaló formákat egységben-láttató, nagy színfelületekkel és széles síkokkal operáló periódus eredményeit. Titokban, önmagának dolgozott, de e nyugtalanító és nap mint nap új szellemi izgalmat okozó tevékenység mellett, „álcázás”-ként a főiskolai penzumot is „letudta”. Kandinszkijt és Mondriant megismerve merült fel benne, hogy bizonyára voltak (vannak?) Magyarországon is absztrakt festők. Még ugyanebben az évben kezdte felkutatni a teljes visszaszorítottságban élő és alkotó hazai absztrakt művészeket.”
(Részlet Andrási Gábor Egy művészcsoport a hatvanas évekből című tanulmányából)
A megnyitó alkalmából Molnár Sándor legújabb, A festészet útja című, most megjelent könyvét lánya, Eszter mutatja be.