ÁramláS

Leginkább a munka és a művészet kapcsolata foglalkoztatott, amikor a kiállításra készültem. Szerettem volna feltérképezni, hogy milyen, ha ez a két dolog összeér és az alkotás nem egy elszigetelt, párhozamosan létező valóság kivetüléseként ölt testet a térben. Úgy láttam, hogy nem vagyok képes semmi olyan „tisztán” művészeti problémával foglalkozni, ami független attól a valóságtól, amiben létrejön. A hétköznapok problematikus elemeit, gondolatait próbálom feldolgozni, tulajdonképpen megoldást keresve. Érdekel például a művész helyzete a mai társadalomban, a munka és a művészi alkotás különbségei és hasonlóságai. (…)

Hatházi László András

—

Hatházi László András zománcfestményeivel legutóbb a Kertkapcsolat (2011) című kiállításán találkozhattunk. Többek között a zománc, ami visszatér művészetének fókuszába, immár lekerülve a vászonról, önmagában, vastag rétegekbe gyűrve-keverve, minimális színhasználattal.

Időközben témája, technikája is megváltozott: murális jellegű munkái többféle kísérletezésre adtak lehetőséget az anyagokkal, valamint azt az átfedést mutatták meg számára, amely az építőipar és a képzőművészet között szinte észrevétlenül valósulhat meg.

Munkáin ezúttal eltűnik a hordozófelület és csak a zománc, mint uralkodó, több rétegben felvitt ipari anyag jelenik meg. Festő, barkácsoló, létrára kapaszkodó alakok, állványzat, ecsetek és hengerek, ahol nem a személy, hanem az általa véghezvitt munkafolyamat és a munka során létrejövő alkotás a lényeges. Hatházi munkái során naponta dokumentálta a körülötte-általa alakuló miliőt, fotói között ezek a jelenetek térnek újra és újra vissza, befolyásolják és foglalkoztatják a mindennapi fizikai munka eszközei és helyszínei.

Sokáig kereste a végleges formát elképzeléseihez, a formát mondanivalójához. Hatházi László témája és anyagválasztása saját bevallása szerint ezúttal nem annyira költői, de az az áramlás, amely ezt az alkotói munkafolyamatot jellemezte, már igen. Érdekes felismeréseinek egyike volt, hogy a „ipari” jellegű és a hagyományos értelemben vett művészi munka- mint fizikai és szellemi felkészültséget igénylő feladat- hasonló érzelmi hatást váltott ki benne.

Minden olyan feladatban, amelyben szellemi és fizikai kapacitásainkat kellő mértékben kihasználjuk, odafigyelünk, koncentrálunk, a végzett feladattal szinte együtt lélegzünk, áramlásélményt élhetünk át. Ez az áramlás nem tudatos: nem biztos, hogy tudjuk, miközben átéljük: utólag tölt el bennünket a tökéletes pillanat átéléséből fakadó elégedettségérzés, amiből tudhatjuk: flow-ban voltunk. Az áramlást okozhatja egy rejtvény megfejtése, egy lefutott maratoni táv, a téglák szabályos sorba rakása vagy egy műtárgy létrehozása. Amikor az ember belefeledkezik a munkába, egy nagyon profán munkafázist is áramlásként élhet át. A mindennapi problémák időlegesen megszűnnek, a gondok háttérbe szorulnak, időérzékelésünk is megváltozik: eltűnik a külvilág és úgy érezzük, mintha időn kívül kerültünk volna.

Hatházi László most bemutatásra kerülő alkotásának fázisait, fizikai megvalósulását, időnkívüliségét szimbolizálják. A művészet és az ipari tevékenységek közötti látható és láthatatlan kapcsolódási pontokra lel, a valóság talajára helyezi őket, megfoghatóvá érleli.

Dolgozik. Alkot. Áramlik.