Mindannyian ebben a régióban és szocializmus hanyatlásának átélőjeként megértettük, hogy a múltból fakadó frusztrációk, amelyek – többek között – a centrumhoz tartozás vágyával foghatók meg, nem oldódtak fel a rendszerváltással. A központok továbbra is léteznek, csak azok a jelen információs társadalmában egyre közelibbekké, elérhetőbbekké váltak, más helyzetbe juttatva, más problémákkal szembesítve a világ kisebb, kevésbé domináns országait.
A koncepció és a kiállítás a planetaritást a mintavétel és a bemutatás módszereivel közelíti meg. Az összekapcsolás révén rávilágít a példaként kiragadott területek identitására, de ezt egy harmadik helyen teszi láthatóvá. A kubai vendégmunkások letelepedési hulláma a szocializmus legegzotikusabb migrációs történetének tekinthető, a moldáv identitáskeresés a rendszerváltás utáni időszak egyik megragadható etnikai és politikai folyamata, amelyek számunkra kézzelfogható asszociációként jelennek meg a tárlat témaválasztásában.
A bemutatott művészek nemzetközi szereplések során bizonyították, hogy művészetről alkotott koncepciójuk globális mértékkel mérhető. A kilenc művész a legkülönbözőbb médiumban dolgozik, így a néző eltérő megnyilvánulásokon keresztül ismerheti meg a lokalitás és az egyetemesség párhuzamainak művészeti kifejezését. A művekben a társadalomban helyét kereső egyén, a korhoz viszonyuló személy illetve a hely – Kuba és Moldávia – milyenségének meghatározása kerül párhuzamba, összekeverve a kubai és a moldáv valóságot.
A képzőművészet, a „planetaritás” témájának jegyében csak egy kifejezési formáa a lehetségesek közül. A megnyitóhoz ezért tánc performance kapcsolódik egy moldáv és egy kubai táncos –koreográfus részvételével, amivel a nézők nyitott érdeklődését követve igyekeztek a szervezők megfelelni a 21. század „összefogó” törekvéseinek.