Az Angyali üdvözlet történetét Lukács evangélista beszéli el, melynek lényege Ésaiás próféta jövendölésében olvasható: „Íme, a szűz fogan méhében, és szül…” (Ésa 7,14). Isten tehát csodát tesz, felülírja a maga által teremtett természet törvényeit, ezzel kinyilvánítja istenségét. Mindezt azért, hogy megváltót küldjön a Földre, aki majd az ősszülők által, a Paradicsomban elkövetett bűntől megszabadítja az emberiséget. Ezért van, hogy sok Angyali üdvözlet képen a tipológiai gondolat illusztrációjaként az Édenkert is megjelenik Mária (az új Éva) szobája mellett. A kereszténységben különleges fontosságú jelenetet szinte kezdetektől ábrázolták. Egy férfi és egy nő találkozik: Gábriel arkangyal viszi a hírt Szűz Máriának, akinek válaszát: „Íme az úr szolgálólánya”, várja Isten. A képtípus részleteiben sok válozáson ment át, de az alapmotívum nem változott, míg a vallásos művészet háttérbe szorulásával a művészetből el nem tűnt.
Fajgerné a 21. század elején felveszi újra a fonalat, de nem a képtípust, hanem az ideát elevíti fel, és azt transzformálja. Nem szentségtörő, egyszerűen nem törődik a szó szerinti jelentéssel; sőt amennyire csak lehet, előképeket keres, hogy gondolatait minél érthetőbbé tegye. Előzményeit nem titkolja, hanem nyilvánvalóvá teszi, és meg is nevezi: a Danaé-mítoszt, Fra Angelicót, Frida Kahlót, saját korábbbi, A bűn tartósítása című képét. Mindezzel nem rombolja önmaga értékeit, hanem megvilágítja gondolatait. És láthatóvá válik, miben rejlik műveinek érdekessége, fontossága – és újdonsága, ha valakit épp az újdonság érdekel.
E kiállításán a művész a mesterséges megtermékenyítéssel foglakozik. A cím kiválasztásával egy régi témát transzformál, olyat, amiben megtalálja aktuális problémájának analógiáját, majd a hagyományos képi eszközöket is megvizsgálva formálja meg a maga képét. A művész saját példáján keresztül azt vizsgála meg, hogyan érhető el mai orvos-technológiai feltételek mellett a kívánt terhesség. A kiállítás azért izgalmas és nagyon fontos, mert az a probléma, ami mindigis sújtotta az emberiséget, még mindig tabu, annak ellenére, hogy legalábbis a világ fejlettebb felén elérhetők a megoldási lehetőségek. Még mindig szégyen a meddőség, mintha valami átok volna. Fajgerné bátran, szókimondón, álszeméremtől mentesen beszél: innovatív festményein pontosan fogalmaz, szisztematikusan és tudatosan építkezik. Ezt támasztják alá tervének leírásai:
„A kép (Angyali üdvözlet. o.v. 120 x 120 cm) Frida [Kahlo] Two Fridas kompozícióján alapszik. A férjemmel egymás mellett ülünk, egymás kezét fogva. Szívünkből az erek összeérnek. A méhemből jövő és és az ő heréjéből jövő erek indaszerűen elcsavarodnak egymás mellett és nem érnek össze.”
Az Angyali üdvözlet (inszemináció. o.v. 120 x 120 cm): „A képet majdnem középen az orvos választja el, … Ő Gábriel Arkangyal, aki végzi a beavatkozást. A kép másik felében melltől a lábamig látszom, ahogy a nőgyógyászati székben fekszem és az orvosi lámpából jön rám az isteni fény, mely [a legtöbb] … Angyali üdvözlet képen van, a fénysugár. Az Édenkert zöldje … kórházi zöldbe megy át. Testemet liliomos felső fedi. Az orvos előtt a beavatkozás eszközei vannak.”
Angyali üdvözlet (herebiopszia. o.v. 120 x 120 cm): „A férfiak Angyali üdvözlete. A háttérben ugyancsak az Éden, … A férfiból csak a lába és a heréje látszik, amit az orvos felvág. A műtéti lámpából, fentről jön az isteni fénysugár (…)
A galéria közepére szeretnék elhelyezni egy felfújható franciaágyat, amit letakarok egy fehér lepedővel. Ez a lepedő a naplóm…” [1]
Az ágyon (ahol születünk és meghalunk, betegeskedünk és meggyógyulunk, szeretkezünk és szülünk) lepedő, rajta gyógyszeres fiolák (melyek mellékhatásokban gazdag hormon-bombákat tartalmaztak) és gyógyszerleírások rajzolnak ki egy emberi sziluettet, alatta – irónikus módon Gabriel névre keresztelt ovulációs teszt naptári rendben; kontúr-rajzolt tulipánokban (női nemi szerv a népi szibolikában) és liliomokban (Krisztus–szimbólum az Angyali üdvözletek középkori ikonográfiájában) szövegek: bölcsességek „meg kell tanulnod a tested jelzéseit, mert folyamatosan kommunikál és szól hozzád” mellett Andrea gondolatai és megjegyzései.
Csábító lenne a motívumok (isteni fénysugár, aranyeső, kert, cselekvő – mondhatnám Szorgos – kezek) [2] ikonográfiai-történeti nyomonkövetése, és az, hogy miként és miért nem érnek össze az ivarsejt-vezetékek, hogy a szívösszeköttetés motívuma és egyfajta szellemi kapcsolat kinyilvánítása mellett vajon még miért esett éppen a Két Fridára a választás, melyet Kahlo a Diego Riverával történt szakítása után festett. De még izgalmasabb az új elemek és ikonográfiai megoldások valamint a régebbi és az új motívumok összemontírozásának szemlélése, mint amilyen a tudás fájának gyümölcsei a gyümölccsel végzett munkálatokkal, a fához bekötött infúzió, mely szintagma mitikus nagyságrendbe illeszti az egész képi gondolatkört, mivel a fa, amely e bibliai kontextusban a tudás fája volna, itt az élet fája is. Emblematikus sűrítményt eredményez a sokkolás élményétől való tarózkodás, hogy a műtétek elbeszélését nem kíséri vér, valamint az az archaizálás, hogy az ábrázolt orvosi eszközök egy korábbi orvoslához tartoznak. A házaspárnak, melynek orvosi beavatkozás nélkül nem lehet gyerekük, vajon miért nincs arca? Hiszen az alakok eme realitásfokban való megfestése mellett ez kissé félelmetes, de legalábbis elidgenítő. Célja lehet az anonimitás p.c. kijelentése, de az általánosítás archaikus eszköze is. Figyelemre méltó e kortárs profán angyali üdvözleteken, hogy a házastárs a műtét alatt száműzetésben van. Ott van a képen, de annak „másik oldalán”, háttal, ki van rekesztve, nem lehet a csodás cselekedet tanúja.
És mindez úgy, hogy először is meglep az ütős kompozíció és a festésmód lényegretörő nagyvonalúsága. A formalista diskurzus hanyatlásával kiment a divatból a kompozícióról való beszéd és a fotografikus kép felfutása óta hajlamosak vagyunk alábecsülni a perspektívával és egyáltalán az ábrázolással való mentális munkát, pedig mégis ilyesmik által áll össze a kép.
A herebiopszia új ikonográfiai motívumként tűnik fel. De vajon miért új, miért nem beszélt, festett róla eddig más? Miért különleges? Ezt indokolhatja, hogy a fogamzással és fogamzásgátlással kapcsolatban a legújabb időkig csak a női testet vizsgálták, csak a női testbe avatkoznak bele – a férfi érinthetetlennek vélt testéhez eddig nem nyúltak. A festészetnek tehát ez azért nem volt témája, mert nem volt ilyen téma. De ez csak félig igaz, minthogy a női inszeminációt sem ábrázolták (pedig lett volna modell). Csakhogy alkotó nők a saját női testüket (legyen az termékeny, beteg, de egyáltalán neimséggel bíró) már évtizedek óta művészet tárgyává teszik, tehát emiatt is különösebb a férfi testébe /nemi szervébe „férfiasságába” való beavatkozás reprezentálása.
Fajgerné Dudás Andrea miközben egy „mai kérdést” interpretál, feladatmegoldást reprezentál, valami nagyon alapvetőről beszél, mélyre megy. Saját élményének feldolgozásával hasonlósági mágiát is űz. A legnagyobb csoda az új élet születése, mégha a természet rendjébe is illik. Amikor Dudás Andrea az Istentől való fogamzás helyére a mesterséges megtermékenyítést helyezte, egyenlőségjelet tett az Isten alkotta természet rendjébe való emberi beavatkozás és az isteni akarat közé. Nemcsak szakrilégiumot követett el, de prüdériánkra is rátapintott, mégsem bántó.
Ma, a bio-kibernetikus reprodukció korában [3] nem egyszerűbb a kérdés, ki gyakorol testünk felett ellenőrzést. Dudás Andrea nem hagyja, hogy más döntsön teste–sorsa felett, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok, nem hagyja, hogy legyőzze a természet vagy a szemérem, a mai kor orvos-angyalaihoz fordul: „legyen meg az én akaratom”.
Tatai Erzsébet
[1] Részletek Dudás Andrea a szerzőnek írt elektronikus leveléből.
[2] A Szorgos kezek Eperjesi Ágnes egyik reciklált képsorozatának címe.
[3] W. J. T. Mitchell: A műalkotás a bio-kibernetikus reprodukció korszakában (2003) Fordítás: Hornyik Sándor http://magyarepitomuveszet.mm-art.hu/hu/vizkult.php?id=783