Kaszás Tamás művészetének középpontjában ökológiai, gazdasági és társadalmi kérdések állnak. Megközelítésében az autonóm egyén és közösség, az együttműködés alapú megoldások, a tapasztalati és elméleti tudás újraszervezése, a marginális nézőpontok, a fenntarthatóság szempontjai dominálnak. Az egyes alkotásokból és installációkból kikristályosodó tematikus műcsoportok alternatív társadalmi modellként értelmezhetőek, amelyek a globális renddel és az elnyomás különféle formáival szemben fogalmazódnak meg. A most látható kiállításon a művész e stratégiák realitására és érvényességére kérdez rá, talán azzal a céllal, hogy korunk törekvései elkerüljék az utópiák sorsát.
Kaszás a modernitás eszméit propagáló avantgárd reklámok és kioszkok műfajára fókuszál a társadalomra vonatkozó ideák feltérképezéséhez. Az 1920-as években a tudományos és a kulturális innovációkat felsorakoztató nemzetközi kiállítások és ipari termékbemutatók új prezentációs formákat és új hirdetési felületeket követeltek. Az avantgárd művészek és építészek tevékenyen részt vettek ezeknek az installációknak, efemer építészeti megoldásoknak, reklámkioszkoknak a tervezésében. A reklám és a kioszk nemcsak a modernitás vívmányainak és egy új minőségelvnek a hirdetője volt számukra. Társadalomformáló szerepet tulajdonítottak ezeknek, ami lehetővé teszi az új eszmék széleskörű, nyilvános hozzáférését. A hirdetések médiuma és a művészeti programok „demonstrációi” közötti határok fellazultak, amint ezt Kaszás Tamás gyűjteménye és a Kassák Múzeum gyűjteményének számos darabja is érzékelteti.
Kaszás Tamás az egykori utópikus terveket mint elhagyott, átalakított, funkció vesztett romokat építette fel. A modernitás programja máig beteljesületlen. Maradványai, amelyeket Kaszás alapanyagként használ művészeti gyakorlatában, utópikus töltetüket elveszítve, megkopva, átalakítva épülnek be kultúránkba. Ez adja realizmusát és a potenciális megvalósíthatóságát a művész által megfogalmazott társadalmi modelleknek. Ahogy Kassák Lajos a reklámelméletét is tartalmazó Tisztaság könyvében sejteti: csak ugrásnál derül ki, hogy „mégsem olyan mély az árok mint / ahogy a mérnök kiszámította”.