Bitumenművek és darabok az Armageddon sorozatból

Armageddon a Kisteremben

Erdély Miklós hét műve látható ma estétől 4 héten át a képíró utcai galériában.

[Bitumenkép], 1980, gipszlap kartonok között, bitumen, macesz, géz, kátránypapír, kréta, 58 x 58 cm, Btm 02
Feriék otthona, 1979-80, gipszlap kartonok között, bitumen, homok, üveg, fotó, macesz, olajfesték, 119×70,5cm, Btm04
(Acsás), 1980 körül, papír, bitumen, üveg, drót, 100,5 x 71 cm, Btm 16
Enyészpont, 1980 papír, grafit, viasz, spárga, bitumen, fűszálak, műanyag applikáció, 42 x 59,3 cm, Btm 17
Armageddon 6., 1982 fotókarton, grafit, zománcspray, aranyceruza, indigóapplikáció, bitumen ?, vegyes technika, 70 x 100 cm, Fst 17
Armageddon, 1982 (?) papír, grafit, olaj, pasztell, aranyceruza, vegyes technika, 70 x 100 cm, Fst 25
[Armageddon ?], 1983 ? papír, pasztell, grafit, tus, bitumen, vegyes technika, 70 x 100 cm, Fst 26

Több közülük az 1998-as műcsarnoki életműbemutató óta nem volt kiállítva, ezért is különösen fontos ez az alkalom. A művek a hagyatéki nyilvántartás alapján két csoportba tartoznak. Az anyaghasználat felől tekintve bitumenművek (négy kép), a tematika, a cím alapján Armageddon. Három kép.

Érdemes talán hozzátenni, hogy 40 művet sorol a nyilvántartás a bitumenképek közé, vagyis nem minden képet, melyek anyaga bitumen is: például az itt kiállított három Armageddon ilyen. E címhez/témához pedig eddigi ismereteink szerint 16 mű kapcsolható.

Érdemes hozzátenni azt is, hogy az anyaghasználat szerinti besorolás, bár talán furcsa, Erdély Miklós munkáinál lehet releváns. Ezt két, rövidesen itt idézni kívánt előadás részletei nyomán láthatjuk majd.

A bitumenképekként nyilvántartott és itt bemutatott négy mű közül háromhoz nem tudunk egyértelmű címet rendelni, legföljebb némi magyarázatot. Szőke Annamária írta a műcsarnoki kiállításhoz készített ismertetőjében: „Az Acsás kifejezés az „atomcsapás”-nak a katonaságnál használt rövidítése, a Feriék otthona felirat pedig az 1940-es évek egy emlékére nyúlik vissza, a „Feri-lét”-re, vagyis egy azonos nevű, állástalan szomszéd létmódjára, akinek az élete „maga volt a pokol”.

Újraolvasva Erdély Dániel családtörténeti esszéjét, utóbbi képpel kapcsolatban felmerül a pokol még egy bugyra is. „Mi kis életünk” – Árgus, 1991, idézem: „1907-ben ikergyermekeik születtek, Laci és Feri. Három év múlva világra jött Pista, aki apámon kívül az egyetlen életben maradt testvér volt a háború után.” Három név, testvérek, a holocaust áldozatai, kettőjüket meggyilkolták. Eszünkbe jut a szintén akkoriban készült, itt most nem látható Kontextus I. című rajz, (1980 -FS001) a „Pista” felirattal. A „Feriék otthona” szöveg vélhetően kapcsolatban áll a képre ragasztott üvegnegatívval (digitális reprodukcióját pozitívba fordítva: bajszos, fiatal férfi). A fekete szurok mint a sérülékeny üveg és a negatív-fotó-arc ragasztója, valamint a maceszdarab a felső sarokban a tragikus konnotációt alátámasztani látszik.

A két előadás, melyekre imént utaltam, a Bercsényiben tartott Előadás a kiállításról, valamint a több mint egy évvel később, 1981 december 2-án az FMK-ban elhangzott Apokrif előadás egyik közös motívuma, hogy Erdély mindkettőben részeletesen szól a használt elemekről, anyagokról. Így a bitumen vonatkozásában a „kalcedoni zsinat határozatával” kezdődő előadás irányadó lehet. Miután elhangzott az ún. kalcedoni hitvallás szövege, az előadást így folytatta: „Most fölolvasom, hogy az alkalmazott anyagok milyen jelentéssel rendelkezhetnek. A kátránypapír: szigetelő papír. Téliesítésnél használják építkezésen. Űrjelentésű itt, eltemetettség – így föld jelentésű is –, halál, semmi. Keresztbe rakva két semmi: születés előtt és halál után, mint koordináta-tengely és a nemtudás keresztje.” Azután lejjebb (az egyéb anyagokkal kapcsolatos megjegyzésekre itt most nem térnék ki): „A kátránypapír nyilván az építészeti múltból származik. Ha körülnézünk egy építkezésen, rengeteg szomorú tárgyat látunk. Az egész építkezésnek van valami végtelen nehézkessége, ami a gravitáció legyűrésében mutatkozik meg. Ott az egyik legszegényebb anyag a kátránypapír, alig lehet észrevenni, de nagyon rányomja a bélyegét egy építkezésre.”

Szurok, kátrány, aszfalt, bitumen. Ezek néha keverednek, de ez most nem fontos. Mind sötét anyag. Áttérek a másik műcsoportra.

A hagyaték 14. számú füzete, melyet Erdély Miklós 1981 körül használt, több vázlatot tartalmaz, melyek közül néhány egyértelműen az Armageddon-képekkel hozható kapcsolatba. A jelzetek és egyéb adatok alapján mondható, hogy a képek 1980-83 között készültek. 1980-ból származik az első mű, amely már ezt a feliratot viseli, s a legtöbb képet Erdély 1982-re dátumozta.

Az Armageddonról mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy nem az időközben készült, divatos játékfilm vonatkozásában értendő itt, melyet az ugyancsak azóta készült Google az első hárommillió találatként mutat (a 33 millióból), hanem bibliai utalás. Egyetlen helyen szerepel, a Jelenések könyvében, az előtt a textus előtt, melyben a „hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre” és melyben elhangzik a szózat: „Meglett!” (Károli fordítás, Jel. 16.17.)

Amit „zsidóul Armageddonnak neveznek” (Jel. 16.16.), a jó és a rossz erői közötti végső ütközet helye vagy neve. Az ütközeten semmiképp sem valami akciófilm jövőbe projektált fantazmagóriáit kellene értenünk.

Sebők Zoltán Erdély képciklusáról és témájáról írott esszéjében (Jóvilág. A Bölcsész Index Antológiája, Budapest, 1984. 41-42) Hamvas Bélát idézi. A Kései művek melankóliája című szövegből kiemelt mondat akár az itt kiállított képekre (Fs 25-26) is vonatkozhatna: „Előbb lehúzza róla a szépséget, hogy recsegjen, és ha kopár, csak akkor jó.”

Az Armageddon eredetét tekintve biblikus téma, ez kétségtelen. Felmerülése szempontjából talán irányadó (az 1980-83 közötti dátumokat bekalkulálva), hogy Erdély két említett előadásának közös eleme a biblikus vonatkozás is. Az Előadás a kiállításról és az Apokrif előadás elolvasása után ez feltétlen szembetűnő. Az Apokrif előadás egy részlete: „A jelen előadással értelmezett akciómban a következő elemeket alkalmaztam: A Bibliát, 5 üveg különböző gyógyvizet: 2 üveg Parádit, 1 üveg Salvust, 1 üveg Igmándi keserűvizet és 1 üveg Ferencz József keserűt, 1 cserép szobanövényt és 1 feliratot.”

„A kalcedoni zsinat határozatából” kezdetű, a Bercsényi kollégiumban kiállított environmentje megnyitóján 1980 március 18-án tartott előadásának a legelején felolvasott idézet így kezdődik: „A szent atyákat követve egybehangzóan valljuk az egy és ugyanazon fiút és urunkat, Jézus Krisztust, aki tökéletes az istenségben és tökéletes az emberségben. Valóságos Isten és valóságos ember, értelmes lélekkel és testtel, egylényegű az atyával istensége szerint, egylényegű velünk embersége szerint. Mindenben hasonlatos hozzánk a bűn kivételével” (s itt most nem folytatom).

Hajdu István Kalcedon – a kétely, a kétség, a kettősség, a hármasság és a négyesség (Erdély Miklósról) vázlat című 1998-as írásában felhívja a figyelmet arra, hogy Erdély itt más szövegváltozatot használ, mint a Denzinger-kézikönyvben szereplő, (megjegyzendő, ott is két szövegváltozatot találunk: 148. 148a) s ebben igaza van. Az a szöveg, amit Erdély Miklós használt, szinte pontosan megegyezik – az apró eltéréseket magyarázhatja, hogy Erdély előadását magnófelvétel nyomán írták le, később – a Vidrányi Katalin Karl Rahner teológiája című tanulmányában található változattal, mely a Világosság 1979. decemberi száma mellékleteként jelent meg.

Az ember tragédiája nyomán honunkban ismerhető homouszion – homoiuszion vita felelevenítése helyett itt visszatérnék egy utalás erejéig az „Acsás” feliratú bitumenképre. Az Apokrif előadás egy részlete – az atomerőmű kérdésének a mai Magyarországon ismét aktuálissá vált problémaköre miatt is – tán épp ide / oda illik (kihagyásokkal idézem): „…a forradalmi mozgalmaknak, mint például az avantgárdnak is, kínosan tisztázatlan a viszonya a Bibliával, és pontosan azért, mert a forradalmi mozgalmak is igényt tartanak a jövőre, és tulajdonképpen a Biblia is az emberiség teljes jövőjére igényt tart. A kettő közötti szembesülés tehát elkerülhetetlen. […] a választáshoz mindenképpen hozzájárult az, hogy mikor ezt az akciót elterveztem, láttam a TV-ben azt a jelenetet, amint Reagan fölszáll az Utolsó ítélet nevű, atomháború esetére készített repülőgépre, amivel demonstrálta, hogy akik az atomhalál kérdésében döntenek, azok maguk nincsenek végzetesen veszélyeztetve. […] Ilyenkor nyúl az ember a Szentírás után, az után a mű után, ami szintén igényt tart arra a jövőre, ami most éppen veszélyeztetve van. Mikor levettem a polcról a szentírást – és ez mindig előfordul, másoktól is kérdeztem, és velük is így van, talán azért, mert a közepén van -, a Prédikátor könyvénél nyílt ki, aminél lehangolóbb, vigasztalanabb könyv szerintem nincs az egész Bibliában. […]a 10. részben találtam egy pontot, ami visszavezetett engem a szelídség koncepcióhoz, s ami az Utolsó Ítélet nevű repülőgéppel is összefügg valahogy. Így szól: „Mikor a fejedelemnek haragja felgerjed te ellened, a te helyedet el ne hagyd; mert a szelídség nagy bűnöket lecsendesít.” (Pr. 10:1)”

Közeledünk most már a végéhez. Az Armageddon témát szeretném itt, legalábbis jelzésszerűen értelmezni, s ez a két előadás közötti kapcsolatból talán áttételesen érezhető lesz. Az Apokrif előadásban Erdély elmeséli, mi történt a jelenleg reprodukció formájában Btm 10-es számon nyilvántartott bitumenművel, mely eredetileg a Bercsényi-beli installáció központi eleme volt. Mint azt fotók is mutatják, az Előadás a kiállításról épp ez előtt az ólomöntötte maceszépítmény előtt hangzott el. „Mikor bementem a szobámba, akkor a falamon volt a Bercsényi utcai kiállításon szereplő művem. Egy nagy kátránypapír keresztet csináltam és a közepére maceszt, zsidó kenyeret raktam, aztán forró ólommal leöntöttem kereszt alakban. Ennek a közepét kivágtam, és mivel máshol nem tárolható és különben is elég lényeges jel, a falamra szögeztem ki az ágyam mellé. Elég súlyos rajta az ólom meg a macesz. Tegnap bemegyek, és azt tapasztalom, hogy az ágyamon fekszik az egész, leszakadt a falról. Ettől azonnal szorongást kaptam, különösen, mert magam sem voltam biztos abban, hogy ilyen kritikusan vagy ennyire közvetlenül joga van-e egy embernek egyáltalán foglalkozni a Bibliával. Ugyanakkor akadtak olyan barátaim, akik azt mondták – amint visszahallottam –, hogy Erdély gúnyt űz a Bibliából és így csinál happeninget. Szinte úgy tűnt, hogy na, megérkezett az égi jel, mert leszakadt a kép.”

Az Apokrif előadás fontos pontján kerül említésre ez a történet, melyet a műegyetemi akció értelmezéséhez felhasznál. A szöveg így folytatódik: „Aztán leültem, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon hol követtem el hibát, mi a bűnöm. Egy ötletem támadt, legalább egy kicsit megmozdult az agyam, mert ezt valahogy nem gondoltam egészen végig. Azt kapiskáltam, amikor elhatároztam, hogy milyen akciót csinálok, hogy a gyógyvizet azonosítottam a Bibliával. Ez már maga egy mágikus eljárás. Abban az esetben, ha én a gyógyvizet nyilvánvalóan azonosítom a Bibliával, akkor amit a gyógyvízzel teszek, azt tulajdonképpen a Bibliával teszem.”

A teljes gondolatmenetet nem idézem, mivel az előadás elérhető, elolvasható, meghallgatható, csupán amire az Armageddon jelentése szempontjából még felhívnám a figyelmet: „Az a furcsa, ami egy kicsit nyomasztott, hogy mivel parádi vizet is csapdostam, az egész teremben hirtelen kénszag kezdett áradni, ami tudjuk, hogy az ördögnek a jellegzetes illata. Visszagondoltam arra, hogy milyen, mindenki által finomnak talált illat volt az, amikor a maceszt leöntöttem azzal a forró ólommal és sült kenyérszag töltötte meg a termet. Mennyivel emberibb és kedvesebb szag volt az, mint ez a parádi vízszag.”

S hogy ahhoz a teremhez, ahol a műegyetemi akció (melyet az Apokrif előadás később értelmez) 1981. november 25-én megtörtént, hogyan köthető az ördög kénköves lehellete, az is kiderül a szövegből: „… szerencsésnek találtam, hogy a műszaki egyetemi környezetben kellett előadnom. Először azt mondták, az R épület, de az nem lett volna olyan érdekes. Ám hogy pont egy sivár tanteremben történt mindez, ahova magam is jártam mint építész, sőt emlékszem, hogy pánikban rajzoltam az épület szerkezettani jegyzeteket – borzadályosan jólesett, hogy éppen gyógyvizeket dobáltam a katedrán. Annak a diáknak, aki valaha ott szorongott a padsorokban. Ugyancsak tetszett nekem az a viszony, amiben a Biblia vagy akár a Prédikátor könyvének ez a realista, de nem racionalista magatartása ütközik a Műszaki Egyetemnek ezzel az ultraracionalista szellemével, ami a folyosókon érződik. Ugyanakkor más oldalról is érintkezik a Bibliával, mert a Műegyetemnek volt egy antiszemita hangulata. És nagyon meg tudom érteni, hogy mondjuk a 20-as évek aktuális kereszténysége miként merült ott föl. Antiszemita ajtókat láttam ott mindig, és azt, ahogy az ébredő magyarok ott jöttek,[és] valahogy úgy éreztem, hogy ezzel is valamiféle finom kapcsolatba kerül ez a helyzet…”

(Köszönöm a figyelmet.)

Budapest, 2015. március 23.

Peternák Miklós