Ugyanennek a sorozatnak színes képei 2006-ban voltak láthatóak a Budapest Galériában. Az azóta eltelt tíz esztendő a fogyó színek és a növekvő fény képeit hozták Molnár festészetében.
A festő, Hamvas Béla tanítványaként, az 1960-as években a metafizikai tradicionalizmus filozófiájának tanulmányozása során jutott el festőjógának nevezett élet- és alkotói programja megfogalmazásához. Ebben a föld-, a víz-, a tűz- és a kristály-képek fokozatait a levegő-képek követik, végső állomásként, a halál előtti végső önkiüresítés fázisában.
A telített ürességként értelmezett lelki üresség azonban nem tartalom nélküliséget jelent, hanem művészi gazdagságot és transzcendens festői élményt. A színes üres képek után most a tiszta fény megfestésének paradox feladatával foglalkozó fehérnek szánt, valójában varázslatosan színes festményeket láthatja a néző.
Molnár piktúrája a magyar absztrakt festészet egyik kiemelkedő teljesítménye, méltó társa Gyarmathy Tihamér, Hortobágyi Endre, Lossonczy Tamás, Martyn Ferenc, Molnár László és Veszelszky Béla életművének.