DLADLA100

„»50 frank jutalom annak, aki elmagyarázza nekünk, mi a dada« – állt az 1921 januárjában Párizsban kiadott »Dada souleve tout«, vagyis »Dada felkavar mindent« kezdetű szórólapon a vezető dadaisták aláírásával. Jellegzetes dada-paradoxon, hogy aki egy ilyen felhívásra jelentkezne, az nyilvánvalóan nem értené a felhívásban rejlő csúfondáros dada-gesztust, tehát nem tudhatná, mi a dada; következésképp akinek van fogalma arról, mi a dada, nem jelentkezik ilyen felhívásra. S valóban, nem is tudunk arról, hogy jelentkezett volna valaki.

Pedig a feladat ma is csábító a benne rejlő rendkívüli kihívás miatt, mert – ha komolyan vesszük – ez a feladvány igen nehéz, és maguk a dadaisták tették azzá.” Ezzel a gondolattal kezdi Kappanyos András az általa szerkesztett, online Dada antológiát, amely a benne összegyűjtött szemelvények révén egy szövegkollázsszerű egész összeállítására, tehát mégiscsak a dada meghatározására vállalkozik, nyugtázva egyszersmind a tevékenység alapvető ellentmondásosságát.

A DLADLA100 című csoportos kiállítás ezt a paradox definíciós kísérletet folytatja. A Barcsay Teremben bemutatott munkák a Magyar Képőzművészeti Egyetem Doktori Iskolájának egykori és jelenlegi hallgatói körében közzé tett pályázatra beérkezett vagy bekért művek közül kerültek ki. A DLA vezetősége a zürichi Cabaret Voltaire centenáriuma alkalmából tette közzé a felhívását, amelyre a dada művészeti mozgalom máig érzékelhető jelenlétét, különböző kortárs újraértelmezéseit és lehetséges kritikáit közvetítő alkotásokat várt.

A kiállító művészek munkáikban eltérő módon és különböző szinteken jelenik meg a dada öröksége: a dada-eseménytörténet bizonyos részeinek feldolgozásától kezdve (1), a dadára jellemző motívumok (2) és a sajátos képzőművészeti eszköztár (3) kortárs alkalmazásán át, egészen a mozgalom irodalmi és tipográfiai sajátosságainak (4) értelmezéséig.

Néhány példa:

Az első világháborút megelőzően a nők csak a világ néhány pontján rendelkeztek választójoggal, nem járhattak egyetemre, nem vállalhattak tetszés szerint munkát és a családon belül is alárendelt helyzetben voltak. Az időszakra jellemző, (máig befejezetlen) emancipációs törekvéseket és a nők dada mozgalomban betöltött szerepét tematizálja Fajgerné Dudás Andrea DADA BABA (2016) című munkája.

Hecker Péter Szakállprotézis (2014) című műve szintén értelmezhető ebben az összefüggésben. Hecker az első világháború főbb szereplőinek (I. Ferenc József, II. Miklós, II. Vilmos, V. György, Nedeljko Čabrinović és Grigorij Jefimovics Raszputyin) szakállait készítette el fából. A nemtől, kortól függetlenül, szabadon felcsatolható protézisekkel a szakállt viselő egyénhez kötődő sztereotípiákat (bölcsesség, szexuális teljesítőképesség, hatalmi pozíció) játssza ki.

Haász Katalin Chess Variety (1997-2016) című műve egy kukucskálódoboz (peepshow), amely az 1997-es diplomamunkája részét képezte. A doboz két oldalán keresztül egy olyan „sakkcsipke”-kivágással ketté választott térbe lehet benézni, amit egyetlen fényforrás világít meg. A belső világítás és a két kukucskálópont révén a dobozbéli látványnak két különböző, ellentétes nézete van. Haász diplomadolgozata szorosan kapcsolódik a Chess Varietyhez, témája egy fotó, amin Duchamp sakkozik a meztelen Eve Babitz-cal.

A K.U.T.A.Cs. (Kivezető Utak Tapasztalatain Alapuló Csoport; Mécs Miklós & Vándor Csaba) és a VirágJudit Galeri (Bogyó Virág & Fischer Judit) projektje a két csoport közös művésztanári tapasztalatait dolgozza fel. A Dacdac-korszak (2016- ) esetében a Zöld Kakas Líceumban, tehát egy speciális tanítási környezetben végigvitt programban jelenik meg a dada öröksége. Az órák témáját minden héten az aktuális nagyvilági események, ünnepek és a gyerekek hóbortjai adják. Volt már „puki nap”, „tünti és bomba nap”, „szüli nap”, „mammon nap”. Ezek az alkalmak olyanok, mint egy-egy ki/visszafordított ünnepnap.

Fernezelyi Márton, Kappanyos András, Lepsényi Imre és Szegedy-Maszák Zoltán Instant Phono-Visual Poetrizator (Pseudo-Chaotic Dadamaton, korábban: Képversgép) (2016) című munkája a dadaista képvers és „szabad” tipográfia hagyományát dolgozza fel interaktív formában. Az elgondolás alapja, hogy a korabeli (rendszerint efemer, újságokba vagy röplapokra szánt) ilyen jellegű munkák a szóbeli előadás érzelmi dinamikáját igyekeztek leképezni, „lekottázni”, maguk is egy korábbi hagyományt, a futurista parole in liberta módszerét felhasználva. Az Instant Phono-Visual Poetrizator digitális beszédfelismerésen alapul: azonosítja és tipográfiai jelekké alakítja a közelében elhangzó szavakat, beszédfoszlányokat. A felismert szavak hangzása (azaz a bennük szereplő betűk) alapján egy algoritmus minden szóhoz jellegében megfelelő tipográfiai mintát rendel, és ezt jeleníti meg egy képernyőn.

A DLADLA100 tehát a fent idézett Dada antológiához hasonlóan működik, a Barcsay Teremben azonban a szemelvények összeolvasása helyett a kortárs művészeti alkotások megismerése ad egy szintén kollázsszerű összképet arról, hogy mit jelent 2016-ban a dada Magyarországon a művészdoktorok, illetve a doktoranduszok számára.

Kiállító művészek: Borsos Lőrinc, Bögös Loránd, Jivens O. Breewenses, Igor & Ivan Buharov, Fajgerné Dudás Andrea, Fernezelyi Márton & Kappanyos András & Lepsényi Imre & Szegedy-Maszák Zoltán, Haász Katalin, Hecker Péter, Izsák Előd, Kicsiny Balázs, Koller Margit, István Kovács, Kőnig Frigyes, K.U.T.A.Cs. (Kivezető Utak Tapasztalatain Alapuló Csoport; Mécs Miklós & Vándor Csaba) & VirágJudit Galeri (Bogyó Virág & Fischer Judit), Laczkó Juli, Peternák Anna, Katerina Šević & Tehnika Schweiz (László Gergely & Rákosi Péter), Szelley Lellé, Szilágyi Kornél & Vándor Csaba, Sztruhár Zsuzsa, Tangl Edit, Tasnádi József