Doom

„A kétségbeesés megszokása rosszabb, mint maga a kétségbeesés.”
(Albert Camus – A pestis, 1947)

Élethelyzetünk központi állapota a bizonytalanság. Múltunknak vége szakadt, jelenünket teljesen máshol folytatva kell jövőt építenünk, biztos pontok nélkül. A stressz állapota csak rövid ideig tolerálható, nem hosszú néma hónapokon keresztül, különösen úgy, hogy a válság feltételezett vége folyamatosan elnapolódik.

Tehetetlenségünk helyzetét kihasználva lépésenként akarnak újrastrukturálni minket, a körülöttünk lévő környezetet és kapcsolatokat. Átláthatóság hiányában, a részigazságok és félszavak következtében felerősödtek az egyenlőtlenségek és ellentétek, a korábbinál kiterjedtebb széthúzást eredményezve.

Elvesztettük életünk feletti irányítás lehetőségét, mintha olyan személyek lennénk, akiknek nincsenek egyedi igényeik. Az egykori normalitás akaratunkon kívül módosult, minden sajátosság lecsonkolódott eddigi életünkről, csak a feszültség, zavar, szorongás és kimerültség érzése maradt.