(Beck Mihály: A koincidencia)
Társadalmi és kulturális kényszerek nyomására a művész folyamatosan saját státuszára kérdez rá, művei és létezése a túlélésre tett kísérletek. Mindez az állandó bizonytalansággal és kiszolgáltatottsággal való együttélést jelenti. A képzőművész nem tudós, de nem is kézműves immár, nem az építészet vagy az ipar területén hasznosítja tudását, és nem is munkás, aki szorgalmával és képességével arányosan jutalmazott. Léte egyfajta köztes lét. Szerepe megfoghatatlan, kényszerek, lemondások és megfelelések nyomása alatt él, anyagilag és erkölcsileg is a periférián kezelt.
Az ideológiai pluralitás és a technikai fejlődés átértelmezte a kultúra, ahogy a kvalitás fogalmát is. Ezen értékválság krízisét napi szemeteink, hulladékaink légies kétértelműsége láthatóvá teszi. A nejlon „felhasználó-barátságtalan” – az élettartama azonban az 1000 évet is elérheti. Mik szellemi és tárgyi táplálékaink? Milyen fogalmak mentén képződnek értékeink és „emésztjük” meg a társadalom velünk szemben támasztott elvárásait, avagy „termékeit”? Alantasság és emelkedettség, az össze nem illő tartalmak az idő és tér mellett a kommunikáció asszociációs tereit tárják fel.
Ellentét és hasonlóság, felfedés és elfedés, felemelés és devalváció, kontrasztok és megfeleltetések, törékenység és érzékiség reális és szürreális határán imbolyogva. A jelentések felcserélhetők éppen úgy, ahogy személyes „énünk” a külvilág jelenségeivel. A kiállítás cross-mediális, szobrok és festmények, rajzok és fotók, szövegek és installatív elemek alkotják. A két teremben eltérő tematika jelenik meg, melyek azonban mégis összekapcsolhatók egy tágabb kontextusban: a kiállított művek a képzelt, vagy valós realitás-élményünket, és az ahhoz való viszonyunkat árnyalja.
A Fészek Galéria termeiben látható legújabb munkák a személyes „művészlét” élményén túl a kultúra, az anyagtudomány, a fizika, de a tágabb értelemben bennünket körülvevő információs mező, s ezek ellentmondásait is érintik. A művek a különböző médiumokon keresztül azok ellentmondásaiban rejlő feszültséget, és az ebben potenciálisan megjelenő poézist ábrázolják. A médiumok közötti átjárás a kiállításon egy olyan köztes stratégia, amely a nézőt egyrészt bevonja, másrészt viszont elbizonytalanítja. A képi, tartalmi, tematikus és formai ellentmondások a beágyazott modellek helyett a többértelműségre fókuszálnak, s integrált gondolkodásra sarkallnak.