Dóra Ádám Chunky Steps című sorozata a globális pandémia alatt indult ciklus. A vásznon megjelenő sneakerportrék a formalista és modernista művészet nyelvezetével élő, figurális olaj és akril képek, melyek a popkultúrából, pontosabban a divat világából táplálkoznak. A művész változatos anyagi minőségek és taktilis textúrák tudatos keverésével hívja elő modelljeit, amelyek mind különböző, de egyben összefüggő univerzumot alkotó természeti tájakban jelennek meg. Minden egyes festményen felelhető egyfajta nagyvonalú karakterengedékenység, annak ellenére, hogy a cipők fő stílusvonala mindig felismerhető: saját személyiséggel rendelkeznek.
Deyan Sudjic A dolgok nyelve (The Language of Things) című kötetében hosszasan taglalja azt az ambivalenciát, amelyet az egyéniség elméleti kérdéskörére vonatkozóan rejt magában a divat. Névlegesen, hogy a divat egyidejűleg hordozza magában a hovatartozás és a sehova tartozás lehetőségét. Szakadatlanul – és ez különösen jellemző a 20-21. századi divatipar attitűdjeire – merít a művészet és dizájn színtereiből, önmaga mellé állítva designirányzatokat és számos képzőművészeti médiumot is. Ezzel elkerülhetetlenné válik, hogy a divat saját megújulásának reményben, az „újszerűség” hajszolásával önmagába olvasszon olyan szubkultúrákat, amelyek e folyamat során elveszthetik önazonosságukat.
Sudjic szerint e jelenség különös szereplői a cipők. Hibrid jellegük sokkal elfogadottabb, megengedettebb, sőt szinte ünnepelt a populáris esztétika világában. A 20. századi divattörténetben szemtanúivá válhattunk a tornacipő diadalmenetének, mely egyszerre hivatott az emberi lábat és annak teljesítményét, magát az anatómiát formatervezői szempontból megtámogatni. Ehhez kapcsolódó tendenciaként rajzolódik ki, ahogyan a tornacipő túllépi az emberi láb felépítésének alázatos figyelembevételét és egyre túlvilágibb, „alienebb” formációkban ölt testet. A tornacipő, ami a kényelmet hivatott képviselni és sokáig mint „helyettesítő” – agilitást biztosító kiegészítő – volt jelen, idővel átvette a formális lábviselet szerepét.
A tornacipő egymagában alkalmas arra, hogy illusztráljon nagyobb léptékű, társadalmi törésvonalakat. Míg a 20. század második felében fokozatosan akceptált viseletté vált és ezáltal szűkebbre fűzte a tátongó társadalmi osztályréseket, később újra magához kötötte a társadalmi szimbólum kitüntetett rangját a limitált kiadások és a kollekciók illúziójánák köszönhetően. Szinte egymagában képes a szociális egység és felosztottság bemutatására.
Dóra Ádám a művészet irányzatait és médiumait öncélúan, kontextusából kiragadottan felhasználó divatot művészetébe emeli, és játékosan megfordítja a mediális átjárás megszokott áramlási irányát. Sorozatában így az absztrakt és figurális festészeti tradíciók mellett a divat sajátos statementjeit is katalizálja. A művész így tudatosan alkalmazza azt a motívumtárat, azokat az esztétikai jelentéstartalmakat, amit ezek a tárgyak kifejeznek és kifejezhetnek, egyfajta társadalmi tükörré transzformálva műveit. Érzékeny és átgondolt munkáin keresztül ezért nem kizárólag a festészeti és a képi ábrázolás kérdéseivel foglalkozik, hanem egy olyan konceptuális társadalmi témakört is a diskurzusba emel, amely a tárgyak társadalomformáló jellegére hívja fel a figyelmet.
Meggyesházi Éda