Lovas Ilona munkáinak az a csend és figyelem a közege, amelyet Simone Weil, Paul Celan, Pilinszky János, Nádas Péter, valamint Robert Bresson, Pier Paolo Pasolini, Andrej Tarkovszkij, és egyes vonatkozásokban Ingmar Bergman és Arvo Pärt művei, életműve tolmácsolnak, és amelynek párhuzamai a magyar képzőművészetben Érmezei Zoltán, Fehér Mária, Gémes Péter, Schmal Károly és Türk Péter munkásságában, illetve gondolkodásmódjában, alkotói szemléletében fedezhetők fel.
Ezen életművek a spirituális, meditatív, transzcendens, metafizikus, mágikus, vallásos és szakrális tartományokba vezérlik a művek befogadóit, oda, ahol az alkotás „…a kimondhatatlan érzékivé tételével, a művészi szimbolika sajátos többértelműségével, végső lefordíthatatlanságával képes arra, hogy rámutasson az üresen hagyott helyre.” – írja Százados László művészettörténész, a 2004-ben megjelent, az életművet áttekintő katalógus bevezetőjében.
Végső soron erről szólt önvallomásában maga a művész is: „Végzem a dolgom, és munkáimban a számomra legfontosabb kérdésekről beszélek. A munkáim az ég felé tekintenek, az egyetlen igazsághoz vezető útra szeretném besorolni magamat velük. Mindent ennek rendelek alá. Én az anyagok átszellemítésével próbálom elérni mindezt. …munkáimnak is egyre tisztábbaknak, manipulációtól mentesebbnek kell lenniük.”