A kiállítás főszereplője egy fekete macska, melyről öt éve, Spanyolországban tett utazásom közben, egy gyors rajzot készítettem az utcán. Az egyszerű motívum több képen átívelő ismétlésével egyfajta átlényegítés volt a célom, melyet például egy szó folytonos mondogatása során is megfigyelhetünk. Egy idő után eltűnik az eredeti jelentés, és csak a szó absztrakt csengése marad meg.
Az azonos hangok halmozásával telített atmoszféra jön létre, amely hipnotikus hatása révén időtlenséget sugall. Festményeimmel olyan módon szeretném mozgásba hozni a tekintetet, miként a monoton gyors zene öntudatlan bólogatásra késztet, amely később könnyedén tánccá fejlődhet. A forgást, a folyamatos ide-oda mozgást, valamint az így létrejövő önmagába visszatérést, a végtelen vázlatának tekintem, melyet fejünkben folytatva szakrális szférákat közelíthetünk meg.
Számomra ez egy vidám világot jelent, amely a kisgyerekek játékba merüléséhez hasonló. A derűs színvilág ugyanakkor a popkultúrára, a tömegtermelés radikális ismétléseire utal, melynek köszönhetően a motívum szimbólummá, logóvá válhat, egyre távolabb kerülve a spanyol macskától, az ősképtől.