Hallgatlak
öntözlek
széthasítalak
figyellek
tartalak
felmelegszem
belélegzem
hallgatlak
öntözlek
széthasítalak
figyellek
Olyan tárgyakat állítok ki, amelyekkel sok időt töltöttem. Néhányat otthonról hoztam, néhányat műteremben hoztam létre. A velük töltött idő az élettelen és élővilág iránti érzékenységemet és empátiámat táplálja. Hallgatom őket, próbálom megérteni a saját nyelvüket. Vissza-visszatérek hozzájuk, hogy napról napra nagyobbra nőjenek… A tárgyakról való gonoskodásom igazából elvi eredetű – az élettelen anyaghoz való viszonyunk mögött megsejthetjük a saját magunkról, másokról, állatokról, növényekről, a tájról való gondolkodást…
Mindennek háttere az én életem és a mi életünk mindennapjai. A tárgyak, helyzetek, érzések és terek azok, amiket belakunk és megérintünk (amik megérintenek minket) nap mint nap. Közeli és intim. A projekt alapja a Covid-karantén élményem, valamint az elmúlt pár évem élményanyaga, amely olyan új szerepeket és kötelezettségeket hozott számomra, mint (hirtelen) a felnőtt lány, unoka, partner, testvér, nagynéni, barát, kolléga, szabadúszó művész és újdonsült kert-tulajdonos, és persze sok más.
Ahogy gondviselővé váltam, elkezdett nagyon érdekelni az idő egy másfajta érzékelése, amely ezzel a szereppel jár – megnyúlik, hullámokban jön, néha mintha nem is létezne, mikor az órák és napok egybeolvadnak. Folyamatos, ismétlődő aktusok, amelyek jó adag akarattal és kitartással párosulnak. Vannak napok, amikor otthon érzem magam bennük, teljesen kielégítenek. Más sérülékenységekkel találkozva a sajátommal is tisztában vagyok. Máskor kihagyom – elvesztem önmagam ezekben az időhurkokban, mások szükségleteiben. Sérülékeny egyensúly amit újra és újra próbálok elérni és megtartani.
Elsősorban tárgyakkal dolgozom, de a végeredmény sokszor multimédia installációvá, hangot, videót, performanszot, szöveget és rajzot magába foglaló történéssé alakul. A művészeti praxisom középpontjában a saját magunk megismerésének lehetőségei állnak, a minket mindenhonnan körülvevő anyagi világunk tükrében. Az elemi tapasztalatba és annak percepciójába vetett hitre invitálok, még azelőtt, mielőtt megneveznénk a konkrét élményt.
Olyan anyagokkal dolgozom, amelyek jellege instabil (puha, meleg, törékeny, átmeneti..), pont mint a testünk. Ezen hasonlat által késztetést érzünk, hogy közeledjünk a tárgyak felé, megérintsük őket és intuitíven saját testünkön keresztül értsük meg őket. Megfigyelem, amint ez a két világ kölcsönös egységként olvad egymásba. A technológiai fejlődés és az ( önmagunktól, a testünktől, a kapcsolatainktól és a környezetünktől való) elidegenedés kortárs jelenségeire a lassúság, jelenlét, közelség lehetőségeivel reagálok.