A Helmer-transzformációk, Dobokay Máté és Kútvölgyi-Szabó Áron közös kiállítása nemcsak két művész egymás mellé rendelése, hanem közös gondolkodás és munkafolyamat eredménye. A címben szereplő transzformáció utal egyrészt a nyers képek forrására, másrészt a feldolgozási folyamatra. Az alkotás így a szó mind átvitt, mind szoros értelmében mindig valamiféle transzformáció körül forog – legyen az akár mediális, akár manuális jellegű.
A kiindulási alap, a közös munka nyersanyaga a svéd fotós, professzor, író és gyűjtő Helmer Bäckström (1891–1964) munkássága, aki a Svéd Királyi Technológiai Intézet első fotográfiatanára volt: az ő digitalizált életműve alkotja két stockholmi múzeum törzsanyagát is. A két művész kisajátítás és átdolgozás útján elkészült munkáiban az összekötő kapocs, a kiindulási pont ez a megtalált gyűjtemény lett.
A korábbi munkáikkal helyenként meglepő formai átfedéseket és vizuális analógiákat rejtő anyag ideális platformot nyújtott a kiállítást megelőző közös munkához. Az experimentális folyamatok, mediális transzformációik által létrejött képek olyan eddig nem alkalmazott fotókészítési eljárásokkal valósultak meg, amelyekben az újraalkotás, újrakonstruálás fogalmai témakörök szerint értelmeződnek át: kép és tér kapcsolata, kép és hordozó kapcsolata, kép, mint tárgy, kép, mint tér.
Kútvölgyi-Szabó doktori kutatásaiban a képiség és a térbeliség tudásban betöltött szerepe kerül elő, a kép mint információhordozó, amely a megjelenítéssel párhuzamosan bizonyos információkat szükségszerűen kitakar, eltorzít vagy félreértelmezhetővé tesz. Hajtogatott, deformált műveivel a képek többnézetűvé tételére, egyfajta térbeliesítésre tesz kísérletet.
Dobokay munkáiban a fotó mint médium, mint formálható kiindulási alap kap hangsúlyt, színezve az oktatás, tudásátadás tematikájával. Experimentális műveit általában a fotó szerkezetéről való gondolkodás, a médium határainak kitágítása jellemzi.