„«Je ne suis qu’un peintre-graveur. / Én csak egy festő-rézkarcoló vagyok.» – hangzik Pető István egyszerűnek tűnő ars poeticája. Azonban, ha jobban megvizsgáljuk e mondatot, nyilvánvalóvá válik, hogy önmaga identitását meghatározó állásfoglalása mély rétegeket tár fel személyiségéről és egész művészi világképéről. Ugyanis a „művész” titulust tudatosan megtagadja magától, nem kíván azonosulni, sem közös platformra helyezkedni a 21. századra többször és radikálisan megváltozott „művész” fogalommal.” – jellemzi Szabó Noémi művészettörténész az alkotó Pető Istvánt.
A művész maga pedig így vall alkotói módszeréről: „A festményeim elkészítését egy piramis felépítéséhez szoktam hasonlítani. A piramis építéséhez kell építőanyag, kövek. Én színekkel és ecsetvonásokkal építkezem. Az első sor kövei képezik az alapot. A második sor lerakásait már az első sor meghatározza. Erre jön a harmadik réteg, és így tovább. A festés ugyanilyen. Az elsőt követő ecsetvonások már nem olyan szabadok, mert figyelembe kell venni, ami már ott van. Amikor az utolsó kő is felkerül a piramis tetejére, az építkezésnek vége. Én is egy utolsó ecsetvonással teszem teljessé a vásznat. A gond az, hogy sohasem tudhatjuk, hová kerül és milyen formát ölt ez az utolsó vonás, a piramissal ellentétben, ahol az utolsó kőnek megvan a helye, a festményen ez a hely mindig megtalálásra vár.”
A kiállítás címe a festményeken megjelenített rétegekre utal, amelyek hol nagyobb felületen, hol kalligráfiára utaló vonalakkal, írásnyomokkal jelzik egyenrangúságukat, de a rejtettség és megmutatkozás közti játékukat is. Az Átfedések című kiállítás Pető István főként lírai absztrakcióhoz közelálló, az elmúlt tíz évben készült festményeiből válogat – többek között nagyméretű műveit, pl. diptichonjait is bemutatja –, amelyek az 1984 óta a Párizs melletti Saint Denise-ben élő Pető István életművének kiemelkedő és lényeges részét alkotják.