A kiállítás egy modellezési problematika kibontása számos elágazásban, ahol a képlet csak a “türelem” címszóban végződhet. Bóka Krisztina művei a szobrászat és fotográfia bizonytalan, egybemosódó határán egyensúlyoznak, ahol eltűnnek a műfaji negatívok, hogy helyüket maga az eredeti tárgy rejtett belső tere és tükröződő külső felülete vegye át.
Eljárásában a fotográfia ősét, a lyukkamera technikáját használja az 1920-as évek avantgárd művészetétől kezdve jól ismert fotogram műfajával párosítva fényérzékeny papírokon. Ahhoz, hogy a zárt anatómiájú apparátus feltárhatóvá válhasson, a matematika egyik alaptételét hívta segítségül a művész.
Az éleiben, élszögeiben és lapszögeiben egyenlő, 5 létező térbeli szabályos testet – a tetraédert, a hexaédert, az oktaéder, a dodekaédert és az ikozaédert – alakította át önmaga tükröződő “sötét kamrájává”, így az eredeti tárgy és a róla készített felvétel azonos.
A kontemplatív folyamatú vizsgálat önmagára mutat vissza uroboroszként, önmaga farkába harapó kígyóként, hogy ezzel utasítsa el a kortárs, a TikTok pörgetési szintű képnézési szokást.