Az elmúlt években traumák sorával találkoztam, s ez elemi erővel a múltam szobájába taszított. A szobából terem lett, a kialakult tér közepére fészket raktam. A terem berendezése és a falai között cikázó érzelmek megijesztettek, de egyre jobban kezelhetővé váltak. Hol összezsugorodtak, hol tágultak, végül már otthonosan éreztem magam ebben az álomszerű világban. A munka elkezdődött.
Összeállítottam egy válogatást azokból a fekete-fehér fotóimból, melyeket a szüleimről készítettem a nyolcvanas években. Ez a sorozat lett jelenlegi tevékenységem táptalaja. Installációk készültek személyes tárgyakból, plexielemekből, papírból, fából és gipszből.
Törzsoldatként tekintek munkáimra, melyek a lehető legpontosabban és legsűrűbben próbálják kifejezni az érzést, amely elindította az alkotás folyamatát. Ugyanakkor számomra is titkosak, megfoghatatlanok, akár a halak.
Képeim, installációim nem elemzések, inkább menekülést jelentenek egy végtelen térbe, ahol minden mozgásban van, az elemek már szelídek, segítőkészek. A levegőben – mert az is van ott – szeretet, vágy és empátia kering.
Játszom.
Védem magam a tudástól, mégis pontosan tudom.
Az összes részlet személyes, már minden fát ismerek, az erdő közös lett.
Fauszt Péter