A kiállításon olajrúddal (oil stick-kel) készült papír alapú munkáimból és polaroid képeimből láthatunk válogatást, amelyek egy újfajta viszonyban kerülnek párbeszédbe egymással.
Az oil stick kvázi sűrített olajfesték. Kétujjnyi vastagsága, és kissé rúzs-szerű textúrája miatt kevésbé lehet részletgazdagon dolgozni vele, amely automatikusan magával hozza a nagyvonalúbb felületkezelést, a lendületes, gyors, gesztusos, expresszívebb, és experimentális képalkotási módokat.
Ezek a tulajdonságok együttesen egyfajta absztrakt megközelítést eredményeznek. Ezzel ellentétben áll a fényképek dokumentarista jellege, amely egyszerre kelt feszültséget a valóság megragadásának két különböző megközelítése és műfaja között, de mindeközben egymás kiegészítésként és értelmezési horizontjaként is működnek.
11 éve foglalkozom a felhalmozás, gyűjtögetés, és az ebből fakadó rendetlenség 21. századi problémájának művészeti oldalról való megvilágításával. Évekig a családi házunk, az otthon intim terei, enteriőrjei voltak munkáim középpontjában, majd bővültek a barátok, ismerősök és ismeretlenek helyszíneivel. A környezet és az ember viszonyát tanulmányozó alkotói vizsgálódás érdekel, a mögöttük meghúzódó szociológiai és pszichológiai jelenségek megfigyelését, feltárását szem előtt tartva. Az utóbbi években a belső enteriőrök mellett a külső terek is az érdeklődésem fókuszába kerültek.
Tágult a tematika a hátsó kertek, udvarok, műhelyek, raktárhelyiségek, garázsok, különböző kiszolgáló helyiségek felé. Ezek a terek a ház meghosszabbításai, amelyek ugyanúgy mesélnek a benne élőkről, mint a lakás többi részei. Gyakran rumlisak, szedett-vetett, felhalmozott kellékek sokaságából állnak, sokszor az udvar „vakfoltjai”, amelyeket a tekintetnek illik elkerülni, mert azok a porta olyan részei, amelyek úgymond „nem illenek bele a képbe”. A tárgyak összevisszaságai véletlenszerű, kollázs jellegű elegyet képeznek, amelyek így rendszerint „buhera installációkká” válnak.
Zékány Dia