Az elmúlt években művészeti alkotó munkafolyamatomban és kiállításaimon videó-installált tereket, performanszokat, virtuális folyamatokat mutatok be, ahol a természettudományos analógiák szerepet kapnak, valamint alkalmazok képzőművészeti közegben társművészeti áthatásokat.
A „felelő rálátás” című kiállításomon egy külső nézőpontból szemlélő világunk összefonódásának vázlata látható, amelyben az idő szerkezeti szimbólumait egy keretóra és egy zenegép metaforájával szemléltetem, ahol a horizont széthullik szemcsézett világunkra tekintve. Ez a furcsa szimmetria-tengely munkámban mint a modellfüggő valóság analógiája szerepel.
Dantét idézve az Isteni Színjáték Poklából: „Megtapasztaljuk még a Nap mögötti, / ember által sosem lakott világot”. Ahogy az analógia egy fogalom valamely újrafelhasználása, akár tudományos vagy művészeti területen, ehhez kapcsolódóan alakítom munkám központi témáját a fekete és fehér lyukak elméletét, mint egy modellezett-képzet művészeti objekt-párjaként.
Mi is ez az analógia? Egy gondolati modell leképzése, megvalósítása egy installációban. Túllépve az Euklidészi geometrián, Carlo Rovelli elméleti fizikus gondolatait: a hurok -kvantumgravitációjának, loopolt horizontját alapul véve, a tér-idő modellfüggő valóságát, elképzelve, mi több leképezve egy objekt-pár megjelenítésében. Az analógiája a fekete és fehér lyukak összefonódása, a tér fizikai entitása ahol a múltba zuhanva egy kvantumos összefonódásként értelmezett horizontján átlép a jövő felé haladó fehér lyuk állapotába.
Mit is mutat a „felelő rálátást” a múlt – jövő aszimmetriája, ahol a „téridő” humán retorikája a generációk vetületében találkozik a gondolat allegorikus modellképével?
Kororknai Zsolt