No Rain No Flowers

Kiállításommal a víz mozgására szeretném felhívni a figyelmet, amelyben a gondolatok áramlásának metaforáját látom. A festményeimen megjelenített mesterséges vízforrások arra utalnak, hogy egy irányító kéz hozza működésbe az esőt, felidézve az ősi elképzelést, amely a természeti jelenségek megszemélyesítése révén, első isteneinket szülte. Magam is örömmel veszem át a fáradt felhők szerepét egy-egy otthoni locsolás alkalmával, amelyekkel kapcsolatos észrevételeim, bennem is új hajtásokat hoztak. A legkedvesebb motívumom a falusi kék kút, amely a bölcsesség forrásának bálványaként, a legmélyebb rétegek igazságait árasztja magából. Az égi áldást szellemünk kertjére engedve, kezdetét veszi a növényzet ceremóniája. A szertartás az esőcseppek dobolásával indul, majd a szél fúvósai bíztatják táncra a leveleket, hogy életigenlő ünnepségük a föléjük templomként tornyosuló fákhoz is eljusson. A dézsából öntött dallamok zuhatagja olykor elrejti a ritmust, amelynek lekottázási lehetőségét a növényi ornamentikában látom. Egy részletet kiemelve a hangzavarból, talán könnyebben felfedezhetjük benne a zenei törekvést. A díszítőminták sosem szakadnak el teljesen a mintául szolgáló természettől, hiszen ugyanott gyökereznek. Talán még vizet is igényelnek. Ezt a kapcsolatot szeretném ápolni egy olyan ábécével, melynek betűit levelek árnyékának körbe rajzolásával hoztam létre. Az így kapott növényi jeleket használva írtam a ceremóniához tartozó dalszövegeket a festményekre, melyek az imakönyvekhez hasonló funkciót látnak el. A réti rituálé csúcspontjai a virágok, melyeket a növényzet mosolyának tekintek. Bennük teljesedik ki a szellemi tápanyag, hivalkodó hozzáállásuk hatására válik az esemény ünnepéllyé. Az égre nyitott szirmok a győzelem illatát árasztják, mint amikor egy koncerten állva a túlcsorduló boldogság a magasba emeli kezeinket. Ilyenkor, megmártózva a létezés diadalában, igyekszünk minél nagyobb teret kitölteni saját magunkkal, hogy pózunk rímeljen az élményre. A virágok a rovarok után, talán a festőket vonzzák a leginkább. A kötődésről Claude Monet szépen szól, amikor kijelenti: „Azt hiszem, tartoztam a virágoknak azzal, hogy festővé legyek”.

A karnevál végén, miután beállt a csend, igyekszem csokorba rendezni gondolataimat. A tarka trófeák emlékeztetnek rá, hogy a tudatom milyen sötét mezőkön bolyongott, mire rájuk talált.