Az Európai grafika című kiállítást először a gmundeni Kammerhof Múzeumban mutatták be, a Salzkammergut 2024 – Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében.
Gmunden városa a Konkrét Művészet Gmundeni Szimpóziumai révén (1989 – Konstruktív irányzatok pilotprojekt – 2009) évtizedeken át a konstruktív, konkrét és konceptuális művészet nemzetközi párbeszédének egyik kiemelkedő helyszíne volt.
A bécsi Galerie Lindner fontos szerepet játszott e művészeti irányzatok ausztriai jelenlétében, szoros együttműködésben a gmundeni szimpóziumokkal. A két intézmény között folyamatos szakmai kapcsolat állt fenn. A galéria 1985-ben alakult, 1993-ban költözött végleges helyére a bécsi Schmalzhofgasséra, ahol megszűnéséig, 2020-ig működött. Programját következetesen a konstruktív, konkrét és konceptuális művészet iránti elköteleződés határozta meg.
Az évek során a Galerie Lindner számos grafikai mappát, illetve egy multiplika sorozatot is kiadott, melyek más művek mellett láthatóak a kiállításon. A tárlaton szereplő művészek többsége részt vett a gmundeni szimpóziumokon, valamint más nemzetközi kiállításokon is.
Az Európai grafika című tárlat így átfogó képet ad a konstruktív, konkrét és konceptuális művészet több évtizedet felölelő fejlődéséről.