Jean-Luc Nancy 1992-ben megjelent Corpus című filozófiai esszékötetében a test fogalma az „érintés” ontológiai kategóriája felől nyer meghatározást. Nancy szerint a test nem zárt egység, hanem összetett érintésalakzatok révén megalakuló, a külvilág felé nyitott érintéshálózat. Az érintés mindig egy köztes térben megjelenő, eseményszerű határtapasztalat: olyan találkozás, amely egyszerre teszi a testet sérülékennyé és kiszolgáltatottá, ugyanakkor radikális nyitottsága révén átjárhatóvá és alakíthatóvá.
Az érintés alakzatait konceptuális tekintetben – részben eredeti kontextusából és jelentéséből kimozdítva – ez a nancy-i érintésfogalom strukturálja. A művészek különböző médiumokon keresztül testtapasztalatokat tesznek láthatóvá. Ezen tapasztalatok széles spektrumát a műalkotások az érintés eltérő módjain keresztül artikulálják: az érintkezés, önérintés, a határérzékelés, valamint az érintés megszakadásának és hiányának alakzataiban.
Az érintés megjelenített formái különböző affektív és jelentésrétegeket mozgósítanak: az erotikus – improduktív – aktustól a fájdalmas és destruktív tapasztalatig. A test ebben az értelmezésben nem egységes identitás, hanem kitettség. Pszichológiai, személyes és kultúrtörténeti értelemben vett komplex lenyomatok hordozója, valamint határtapasztalatok tere.
A művészek nem a test reprezentációjára törekednek, hanem annak absztrahálása révén olyan érintkezési helyzeteket hoznak létre, amelyekben a testek – emberi és nem-emberi, személyes és politikai – egymásnak vannak kitéve.