Ahogy festményeik témája esetében is fontos szerepet játszik az összeolvadás fogalma, úgy alkotó folyamatukban is szétválaszthatatlanul egybeolvad a két művész, Okszana Szimatova (1979) és Pjotr Golosapov (1982) vizuális világa. Pjotr virtuális műtermében születő, de fizikai testet nem öltő plasztikák Okszana fantáziáján átszűrve, vásznai felületén válnak láthatóvá. A festményeken legtöbbször formálódásban lévő testeket látunk, olyan környezetben, ahol a mesterséges, az emberi és a természeti minőség egyszerre vannak jelen.
Erőteljes, telített színek, tükröződő felületek, barokkos formatobzódás és áthatolhatatlan sűrűség jellemzi leginkább a bravúros festészeti megoldásokkal operáló képeket. Az alakok torzóként is gyakorta felismerhetőek, máskor a folyékony, vagy éppen cseppfolyóssá olvadó anyagban a forma éppen elnyeri felismerhető testét. Születés és bomlás, kialakulás és eltűnés átmenetisége és dualitása jellemzi leginkább ezeket a meghatározhatatlan közegeket, amelyek súlytalan lebegésük által gyakran vízalatti világokat idéznek. A szobrászati és festői minőségek párbeszédében a természet alkotta lények és az emberi, vagy ember alkotta alakok, mintha egy új, még nem létező közös minőség felé tartanának, ahol az emberi, a természeti és a gépi létformák tulajdonságai egyesülnek.