A HAB Szoborpark őszi kiállítása két szobrászművész fémből készült alkotásainak dialógusa. A fém mint anyag közös nyelv számukra – egyszerre ellenálló és alakítható, rideg és érzékeny. A kiállítás a fémben rejlő ellentmondásokat vonultatja fel: a súlyt és könnyedséget, a szerkezetet és a felületet, az emberi gesztust és az ipari nyomot. A művek különböző anyagérzékenységei egy közös térben szólnak egymáshoz, ahol az anyag maga válik párbeszéddé.
Plank Antal szobraiban az acél a mozgás, a szín a ritmus hordozója. Az acél egyszerre hordozza az ipari világ nyers erejét és a geometrikus forma finomságát. A szín a felület természetes része, nem díszít, hanem energia, amely az anyagot élő jelenlétté formálja. A geometrikus szerkezetek mögött mindig ott van az emberi gesztus: a rend és a játék egyensúlya.
Becskei Andor munkáiban a fém a törékenység felé mozdul. A hegesztés, az égetés és az oxidáció nyomai nem rejtve maradnak, hanem a mű részévé válnak – mintha az anyag maga lélegezne. A szobrok a merev és az organikus között lebegnek: a fém itt nem ellenáll, hanem enged. A művek maguk is ellenéteket hordoznak: az organikus formát és látszólag puha szövetet acélszálak alkotják, melyeknek lágyan hajló ívét ellentétezi a mű részévé váló posztamens szögletessége.