Az érzékelés terében először formákat látunk, majd mintázatokat, azonosságokat.
A mező az érzékelés fókuszában jön létre: akkor, amikor a formák sokaságában képesek vagyunk elkülöníteni a különbségeket és felismerni az egyezéseket, s ezekből egy sajátos rend rajzolódik ki.
Egy-egy dolog vizsgálata során a rácsodálkozás eufóriája együtt jár az összetartozás felismerésével. A mezőt alkotó entitások egyediek akkor is, ha rendszerekbe rendeződnek, és egymást erősítő kapcsolódásaik révén kiegészítik egymást. Az egyedi éppoly lényeges, mint a hasonlóságokból szerveződő rend.
A különféle mezők különféle megnyilvánuló terek és hálózatok: tájékozódási pontok a világban.
Ez a sokszínűség nem mellékes — ez biztosítja a túlélést.
Olyan rend ez, amely kulturális meghatározottságot hordoz magában: a világ és önmagunk visszatükröződése.


