Csodabogár, mézeskalács-bulldog, göndör hajú sivatagi teve, szatír vagy szent szeráf, ködlovag, kivert kutya – a festő, szerkesztő és művészeti és újságíró Szittya Emilt (1886–1964) számtalan módon emlegették pályatársai és az irodalomtörténészek. „Azt mondják, hogy ismertem a leghíresebb bűnözőket, csavargókat, anarchistákat, szocialistákat, politikusokat és művészeket, és hogy magam is űztem ezeket a szakmákat. Úgy hallom, kém és politikai imposztor is voltam. (…) Amit biztosan tudok, az az, hogy én vagyok a világ legnemzetközibb embere” – válaszolta erre.
A Kassák Múzeum Csavargások Anarchiában című kiállítása feltárja a Szittya Emil köré szőtt – részben általa is épített – legendák hátterét és az író-festő Szittya alakját történeti kontextusba helyezve azt is bemutatja, miként formálta művészi pályáját a forradalmi politikai elköteleződés és a korszak által kijelölt, szűkös mozgástér. Ehhez elsősorban két gyűjteményre támaszkodik: a Szittya festői életművét magában foglaló párizsi magángyűjteményre (Fonds Szittya), és a Deutsches Literaturarchivban (Német Irodalmi Levéltár) őrzött, terjedelmében, műfaji rétegzettségében és időbeli kiterjedésében is kivételes irathagyatékra. E források összeolvasása lehetővé teszi Szittya majd’ nyolc évtizedes életútjának és művészetének nyomon követését földrajzi, kulturális, nyelvi és mediális határokon át.
A szegény zsidó cipészsegéd fiaként született Szittya az 1910–1920-as évek anarchista csavargóírójából az 1930-as években – a Harmadik Birodalom fenyegetésével szemben – a francia Kommunista Párt szövetségét kereső emigráns kritikus, majd expresszionista festő lett. Politikai elköteleződése nem gyakorolt hatást jellegzetes írásmódjára és festői stílusára. Korai költészete az 1900-as évek első évtizedének csavargóéletét, anarchista elvtársait és fiatal művészbarátait, az útba ejtett szabadgondolkodó- és művészkolóniákon töltött időt, többek között a svájci Monte Veritàn szerzett benyomásait rögzítik.
Az 1910-es években elsősorban újságíróként működött Budapesten, Berlinben és a dadaisták Zürichjében. Az 1920-as években hol Lipcsében aktív kabarétulajdonosként és színpadi szerzőként, hol a berlini éjszakai életet dokumentálja. Az 1930-as években telepedett le Franciaországban. Kapcsolati hálója nemcsak a párizsi német diaszpórát, hanem az École de Paris gyűjtőnéven ismert, nem francia származású művészek, kritikusok és kereskedők javát is magában foglalta. Feleségével és lányával vészelte át Franciaország német megszállását, a háború után pedig tovább működött a párizsi művészeti élet krónikásaként.
A kiállítás Szittya életútját és művészetét vizsgálva egy rendkívül személyes, szubjektív Európa térképet vázol fel, melyet a kontinenset átszövődő, egymásba fonódó radikális művészeti és politikai kapcsolathálók formáltak a 20. század első felének mozgalmas évtizedeiben.