(…) Nem is csoda, hogy ebben a műfajban csak szerény méretű tárgyakkal mernek előhozakodni a keramikusok, hiszen az igényes tárgyak esetében szinte kötelezővé vált a ’szakrális’, ’kultikus’, de legalábbis ’mitikus’ jelleg. Ezért is emelkedik ki az autonóm műformáknak elkötelezettek táborából Pázmándi Antal, aki konok következetességgel zárkózik el a történelmi idézetektől és az autonóm plasztikát következetesen autonóm plasztikaként értelmezi, olyasvalamiként, amelynek térbeli kiterjedése, épített jellege, szerkezete van. Tudatosan használ teret formáló sémákat, amelyeknek együttese éppen a sematikusság ellenében a különböző léptékek, faktúrák, minőségek dinamikus ellensúlyára épül. Sima, hullámos, áttört felületek, terettagoló rácsos szerkezetek, az eltérő minőségekből alakuló egység és szándékolt esetlegesség, töredékesség egészítik ki egymást. Pázmándi a klasszikus avantgárd tradíció folytathatósága mellett teszi le a voksot (…)
Kovács Orsolya