HAB

Mindent a maga idejében

2026. augusztus 7. – szeptember 17.
MegnyitóOpening: 2026. augusztus 6. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Grósz Eszter

Az időben van valami megfoghatatlan: nem olyan, mint egy tárgy, egy szék, egy test vagy egy festmény. Talán azért nem találjuk az időt a dolgok között, mert nem egy újabb dolog a világban, hanem annak egyik feltétele, hogy a dolgok egyáltalán egymásután, változóként vagy maradandóként jelenhessenek meg számunkra.

A műalkotás tehát nem magát az időt teszi láthatóvá, mintha az időnek volna alakja vagy színe. Inkább nyomokat, rétegeket, ismétlődéseket, hiányokat és lehetséges útvonalakat rendez el a térben. Ezekkel pedig azt az időt alakítja, amelyben nézzük. A mű térben áll előttünk, de csak időben történhet meg számunkra.

„A „mindent a maga idejében” talán nem azt jelenti, hogy minden esemény számára létezik egy előre kijelölt, helyes pillanat. Jelentheti azt is, hogy minden dolog sajátos időt kíván tőlünk: más időt a növekedés, mást az emlékezés, mást az alkotás, a veszteség vagy a pihenés. Ezt az időt nem mindig mi szabjuk meg. Néha csak akkor vesszük észre, amikor hajlandók vagyunk nem siettetni.

A 2021-ben alapított csoport tudatosan olyan érzékeny témákkal dolgozik, amelyek a megérdemeltnél kevesebb figyelmet kapnak, holott mindannyiunk életét érintik.
A FŰZ art group tagjai: Czinder Fanni, Juhász Kinga, Palman Zsuzsi, Tóth Annamária Rita, Wirth Abigail