Számomra a művészet és a művészeti tevékenység, az alkotás egyfajta történelmi, társadalmi szociális viszony, préselmény, szubsztancia következménye, eredménye is. A művészi szabadság mindenkor megkerülhetetlen célja is és mint olyan, mértéke is az adott társadalmi politikai szabadságnak, és ugyanakkor érzékeny szenzorként működő jelrendszer is lehet.
Az absztrakció, mint esztétikai, művészet-filozófiai koncepció és gyakorlat is fontos számomra, mivel a legnagyobb fokú kifejezési szabadságot engedi meg. A szabadság mértéke, a szellemi energia esszenciáját tekintve anyagtalan, de ugyanakkor hűen képes konzerválni egy kort, egy korszakot, vagy idő-szeletet, hasonlóan a fossziliához, vagy a borostyánkőbe többszáz évre konzerválódott élőlényhez.
A modern és posztmodern individualista, elidegenedett, pragmatikus és progresszivista szemléletű világunkban, a média fogságában, a ránkszakadó mindent átható, átitató permanens kép-özön közepette szeretném, ha munkáim kontemplatív, meditatív szigetekké válnának és oázisként üdítően hatnának a befogadóra a ‘képtengerben’.“
Sipos Sándor