A kiállítás-sorozat 2026-ban az 5. évéhez érkezett. Az első két esztendőben a tárlat a miskolci Hangszínhely Fesztivál részeként került megrendezésre a Miskolci Galériában. Mottója – Színekre hangolva, hangokra színezve – jól tükrözi koncepcióját, melyet Nagy T. Katalin dolgozott ki. Olyan alkotásokat mutattunk be évről évre, melyek a képzőművészet és a hangok világa közötti kapcsolatot, együttműködést és átjárást reprezentálták. A két művészeti ág – képzőművészet és zene – eszköztárában sok a közös vonás; a ritmus, a szimmetria / aszimmetria, a dinamika, a tónusok, az árnyalatok, a kontrasztok, ezért is tudnak egymásra hangolódni, egymáshoz kapcsolódni.
Sok képzőművész azért fordul a hangokhoz, mert azok olyan dimenziókat nyitnak meg, amelyeket a tiszta vizualitás nem tud. A hangok nemcsak kiegészítik a látványt, hanem alapjaiban változtatják meg a befogadó élményét. A hangok képesek megformálni és kitölteni a teret, képesek meghatározni a tér határait és mélységét. Míg tekintetünkkel irányzottan hódítjuk meg a látványt, fülünk mindig készenléti állapotban van. A hang szinte kényszeríti a befogadót az interakcióra és a jelenlétre.
Számos alkotás a világban eluralkodó digitális zajokra analóg hangadással válaszol.
Az első évben több volt a zenei témájú festmény, grafika, szobor, majd az évek során egyre több interaktív installáció, hanginstalláció, hangadó szerkezet, hangadó ékszer, videó jelent meg, így a közönség tevékeny részese lehetett egy-egy audiovizuális kalandnak. Új művek is születtek, melyeket e sorozat gondolatvilága inspirált.
Az idei Hangszín, az V. is új élményeket és meglepetéseket ígér. Az alkotások között vannak régebben készült munkák, és vannak újak, melyeket a miskolci kiállításra készítettek a művészek, de minden kép, ékszer vagy installáció a képzőművészet és a hangok világa közti átjárókat, kapcsolódási pontokat keresi. A látogatóknak most is lesz lehetősége játékra, interakcióra, egyes munkákat meg lehet szólaltatni, másokat meg lehet hallgatni. Az egyik gyönyörködtet, a másik inkább elgondolkodtat, egyes darabokat a lírai látásmód határoz meg, mások drámaibb hangot ütnek meg.
Művészek: BARS Yvette , CSÉFFAI Györgyi , DONNÁK János , FARKAS Bea , FISCHER Judit – MÉCS Miklós – VÁNDOR Csaba , G. HORVÁTH Boglárka , GERBER Márton , GÖRÖMBEI Zsófia , HOCK Judit , JERMAKOV Katalin , KERTÉSZ Krisztián , KIGYÓS Borbála , LÁNYI Lilla, LÁSZLÓ Katalin , LÉVAY Jenő – SZABÓ Ata , MAKKAI István , OLAJOS György, SZABÓ Klarissza Médea , SZUNYOG Júlia , TASNÁDI József , VISZOKAI Krisztián